Rota Vicentina
A Rota Vicentina nem zarándokút – bár találkoztam itt-ott Camino jelzéssel –, én mégis zarándoklatként tettem meg 2023 szeptemberében a 18 napnyi, 400 kilométer hosszú gyaloglást és sziklamászást.
A Historical Way (Történelmi Út) mesésen titokzatos tölgyerdőiben újra azzá a kislánnyá váltam, aki a kolozsvári kertben virágtündérnek képzelte magát.
A Fishermans Trailen (Halászok Útja) a szárazföld felől a fűszeres ciprus illat keveredett a tenger felől érkező sós levegővel. Tapostam a homokot minden nap hosszú kilométereken át. Másztam a sziklákat le-föl a 35 fokos szeptemberi hőségben. Volt, hogy eltévedtem, elfogyott a vizem, és egy német lakóautózó mentett meg. Volt, hogy tévedésből egy férfival kellett éjszakáznom, s amikor ezt megtudva elsírtam magam, a szállásadóm még rendőrt is akart hívni.
Így utólag, mintha csak álmodtam volna. Valószerűtlen az egész. Mégis bennem él az út minden pillanata.
Ha valami extrémre vágysz, járd végig a Rotát!
Szívesen felkészítelek!
0. nap előkészületek
Itt az idő. Hétfőn indulok! Épp a youtube videokészítés rejtelmeiben autodidaktáskodom. Nem tudom mennyire sikeresen. A pakkom kész. Sikerült 7 kiló alatt maradnom a másfél liter vizet is beszámítva. 22 napon át jelentkezem a portugáliai Rota Vicentináról. Útitársam Szabó Magda egy-egy regényéből minden nap az én mondatom. Sikerült a nyár során végigolvasnom kronológiai sorrendben az összes regényt. Épp 22 van! Ha szereted Szabó Magdát, a szép tájakat, az óceánt, és kíváncsi vagy kalandjaimra, akkor gyere velem! Nagyon izgulok, és nagyon várom!
Kattints a mai napról készült videóért:
1. nap Érd-Bécs-Lisszabon-Santiago do Cacem
7 óra után indultunk, miután elköszöntem a Stúdiómtól, Szirup cicámtól és Baba kutyámtól. Korán Bécsbe értünk, ahol Pétertől is el kellett búcsúznom. A gép késett, nem sikerült behozni, így a lisszaboni metrózgatás ki lett centizve, épp, hogy elértem a buszom Santiago do Cacembe. Besötétedett, mire megérkeztem, és még gyalogolni is kellett hegynek fel 2 km-t. Nem hoztam fejlámpát, mondván, hogy nem indulok sötétben, és nem hosszúak a távok, így rám se esteledik, így most a mobilommal kellett világítanom az utat. A botomért fizettem sportcsomag díjat. Azt hittem fel kell adni, de felengedték velem a gépre. Ennek köszönhetem, hogy elértem a buszom, mert nem kellett várnom a futószalagnál. Ami a vidámságot illeti, volt nem kis turbulencia a habfehér felhők között, így zuhantunk, mint a hullámvasúton. Egyesek sikongattak, én csak magamban nevettem, mert a mellettem ülő hölgy nem annyira élvezte. A portugál főváros ismerősként fogadott. Azonnal feltámadt bennem a tavalyi hangulat. Most ott folytatom, ahol abbahagytam. A szállás durván penészszagú. Úgy érzem, nincs egy korty levegő se. Ablaktalan zug. Pedig megkérték az árát. Holnap jól ki kell szellőztetnem ezt a bűzt. A mai Szabó Magda regény a Csigaház. Az írónő halála után találták ezt a zsengét, amit 1944-ben írt. Első, életében ki nem adott regénye. Fiókban talált két kockásfüzetnyi felkészülés. Szerelem, csalódás, túlélés, megbékélés az élet rendjével. Nőalakok ábrázolása. Az én mondatom: “Nem tud kérni, ha nincs mit megköszönnie.” Nagyon kitekert gondolat. Mégis van benne valami mély igazság. Mint a tyúk meg a tojás. Mi van előbb? “Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem.” S, ha így ad, akkor talán legközelebb tudok kérni, mert van mit megköszönnöm már. Mára ennyit. 22.35. Hatkor ébresztő. Moinhos do Paneiro-ba megyek. 21 km. 30 fok
2. nap Santiago do Cacem - Vale Seco 24 km,
22,46 km. 30 fok… Illatok napja. Hála a felhőkért, azért a pár fontos árnyékért, a jókor fújó szellőért. Bolyongás, útkeresés a tölgyfák közt. Szentivánéji érzés. Nevetés téma: Megtelt a szám nevetéssel (Zsoltár idézet), mert örültem a szépnek. Röhögtem magamon, mert miután befújta a szél a kimosott pólóm a medencébe, elfelejtettem, hogy rajtam a kishátizsák, és úgy merültem le érte. Most szárítgatom a pénzem is. Hahotáztam a belga nyugdíjas csajokkal, akikkel vacsorát főztünk. Tudnak élni – gondoltam, aztán volt egy mosoly befele, hogy én is. Szabó Magda, akivel közös a debreceni múlt és a lánykori monogramom, ma is jött velem. Mondják meg Zsófikának (1958), ahogy a mondat másik felét keresi egy félárva kamaszlány, ahogy íróvá küzdi magát Szabó Magda. Az én mondatom: “Milyen rossz lehet szegény anyának, hogy ő nem stimmel.” Mármint Zsófika. Ez az a nézőpont, amit egy gyermeknek sem kellene megismernie. Mennyire nem stimmel anya, ha Zsófikának ilyen rossz gondolatai vannak. Vajon anya kinek nem felelt meg? És nagymama? És, és, és! És akkor mi a megoldás? Ha megtelik a szánk nevetéssel! Mert van, aki feltétel nélkül szeret, engem, téged, a teremtett VILÁG- ot!!! Holnap Cercal do Alentejo, 24 km, 30 fok.
4. nap Porto Covo 20 km.
Valamikor 13 évesen egy szavalóversenyre Ady: Az Értől az óceánig című versét tanultam meg. Rövid volt… Aztàn rájöttem, hogy mélységben van meg a hossza. A következő szavalóversenyre József Attila:Thomas Mann üdvözlésének megtanulása is belefért a motivációmba, megszerettem a verseket. Most meg igyekszem minden évben Érdtől eljutni az óceánig. Hadd szavaljon bennem hullámaival. Most itt ülök a partján, kicsinek érezve magam, ahogy Bárány Boldizsár (1958) Szabó Magda regényében. A jó útra térés történetében. Az én mondatom: “Akkor is ily vígan menne, ha kétszer ily sötét lenne.” Mert nem a kinti, hanem a benti sötétségtől lehetne félni. De Boldizsár félelem helyett megoldást talál, ahogy én is, amikor kicsinek érezve magam, rájövök, része vagyok egy nagy egésznek. Ha így gondolok magamra, eloszlik a sötét kívül is, belül is. És mi van a mai nevetéssel? Hát látom, hogy csupa nálam 35-40 évvel fiatalabb, főleg fiúval éjszakázom a 8 fős koedukált hálóteremben. Nekem ez pont elég vicces màra. Holnap Vila Nova de Milfontes-be megyünk. Ahol lehet, a parton. 20 km. Az idő változik, akár eshet is.
5. nap Vilanova de Milfontes 15 km.
Az első nap az óceán mentén. És mi a mai regény? Pont a Sziget-kék (1959). Hinni a csodát, tenni érte, megélni. Az én mondatom:”Mami tudott a legbeszédesebben hallgatni a világon.” Az édes-sós levegőillat, a kék összes árnyalata és a tenger morajlása csodás volt. Tenni, azaz menni kellett érte. Igyekeztem megélni, benne lenni a pillanatban. Beszédes volt a belső csend. Tudatosítottam. Jung után szabadon: Ha nem tudatosítod a tudattalant, irányítani fogja az életed, és Sorsnak nevezed. Ez az, amiben az utóbbi időben a legtöbbet fejlődtem. Én alakítom a sorsom. Felvállalom ennek felelősségét, kockázatát, és élvezem szabadságát. Holnap Almograveba megyünk. Csak 15 km, így lesz idő élvezni a szépet, a kéket!
6. nap Almograve 22 km.
Holtpont. Egy gyönyörű villában éjszakáztam, de ha hinnék a szellemekben, azt mondanám, kísért ebben a házban valaki. Ahogy beléptem, nagyon nyomasztó érzésem támadt a pompa ellenére, vagy épp annak ridegsége miatt. Éjszaka háromszor is rémálomra ébredtem. A csontvelőmbe hatolt a fájdalom a félelemtől. Utoljára nagyanyám halála napján éreztem ilyet. Csatakosra izzadtam a pólóm. Örültem, hogy vége az éjszakának, de jött az eső, a szomorkás égbolt, a szél, és folytatódott a sötét hangulat. Elnézést a hangminőségért, de a szél már csak ilyen, ha mikrofonvégre kapják. Ma sem volt nevetés. Tavaly én nem akartam barátkozni, az idén meg mintha mindenki magában szeretne lenni, pár szó után sietnek tovább. Megértem őket, és végre sikerül átkeretezni azt, hogy nem vagyok érdekes arra, hogy jó, hogy én már nem itt tartok. A mai regény Az őz (1959). Az ellopott gyermekkor története, ami lopni tanít, nekem ez jár alapon. Az én mondatom: “Majd jövök.” Ez a mondat megbékít az odaáttal, és megbékít azzal, hogy egy ideig még ideát vagyok olyan szeretteimet nélkülözve, akik már átköltöztek. Holnap nehéz nap. 22 km, homok, meleg, de lehet eső is. A cél Zambujera do Mar.
7. nap Zambuieira do Mar 18 km.
Kár volt izgulni! Eddig az egyik legkönnyebb nap. Nem a kilométer számít, hanem a meleg vagy az eső, a talaj, a szintkülönbség, A vicces az, hogy a mai regény a Disznótor (1960), amiben a proaktivitás hiányára még a szagok leírása is utal, és az én mondatom: “Gyerekkorától megvolt az a képessége, hogy ha nem akart, nem hallott.” Önfejűségemre ismertem ebben a mondatban, amikor olvastam a regényt, abban az értelemben, hogy a süketség meg is tud óvni, védekezés. Ma is ez történt, hisz nem hallgattam se kifelé a házigazdám kísértő szavaira, se befelé, a magamat gyengítő hangra. Ennek eredményeképp, becsülettel végigjártam az utam, és nem mulasztottam el a mai szépet. Könnyebb lett a lelkem is, hogy “látván vallott”! Megértitek, ha megnézitek a videót. A nap végén zúgtak a napsugarak is! Köszönöm! Holnap Odeceixe (ejtsd Odese) a cél. Nem mondom, hogy oda se megyek. 18 km. 26 fok. Egy hét már eltelt a háromból. Örülök, hogy velem vagytok!
8. nap Zambuieira do Mar- Odeseixe 23 km.
Az eddigi legnehezebb nap. Korán kelés, sötétben indulás. Ha nem találkozom két ázsiai vendégmunkással, észre sem veszem a bozótban az utat. Ezúton is köszönöm a kedvességüket. Pont jókor voltak jó helyen. Erre mondják: Camino provides, az út gondoskodik, Rota is provides. Halált megvető bàtorsággal feszültem neki a portugál anyaföldnek, illetve anyaszikláknak. Most így kívülről elképzelve buzgalmamat és esetlenségemet, jókat somolygok magamon. A vége már nehezen ment. Szidtam fűt, fát, bokrot, Pedig otthon mentem 39,5- öt is Kéktúrán. Persze hátizsák nélkül. Most sok volt a 23 is. Most már Odeseixe főterén várom, hogy nyisson a pizzázó. Már túl vagyok a rutinon, száradnak a cuccaim. Holnap járna reggeli a szállás mellé, de csak 8-tól, ám felajánlották, hogy este csomagolnak. Kedvesek! Itt visszafele is megszállok. A video végén egy pastel de natat láttok, ami nemzeti édesség. Krémes süti, leveles tésztában. Ha jól emlékszem, egy szerzetes találta ki. Na, és a mai Szabó Magda? Az Álarcosbál (1961). A sebek begyógyulásához önmagunk felvállalásán át vezet az út. Mondatom: “A gyerek elkezdi figyelni azt a felnőttet (aki neveli), apróra szétszedi a jellemét, próbára teszi, mennyire lehet neki hinni, bízhatik-e benne, igaz ember-e vajon? S ha olyan, amilyennek remèlte, egyszeriben úgy érzi, megtalált valakit, akit már régen keresett.” Micsoda felelősség, háromszoros nagymama! – mondom magamnak. Jó tudni, hogy keresnek, remélem, megtalálnak!Titeket is figyel egy-két gyerek? Holnap Aljezurba megyünk. 20 km. Kicsit elhagyjuk a tengert. Maradjatok velem! Köszönöm!
9. nap Odeseixe-Aljezur 23 km.
Mekkora különbség 23 és 23 km között! Ma sokkal könnyebb volt. Igaz, nem láttam a tengert, de holnap annál jobban örülök majd neki. Ma kicsit előjött az introvertàlt énem. A videóból látjátok az utam. Jó volt megérkezni a szállásra, kimosni, lezuhanyozni, feltölteni az eszközeimet, iszogatni a Sangriámat, elkészíteni a videót, megeszegetni a kissé ízetlen és már unalmas szendvicset, ami mégis jóllakat. Komfortzóna. amiről azt hisszük, hogy abban jó nekünk. Pedig nem biztos, hogy jó, csak megszokott. Mint csiga a házában… Ennyi kaland után kell egy ilyen nap is. A mai Szabó Magda regény a Születésnap (1962). Még mindig, nem születtem meg (-2,5!éves vagyok), amikor íródik, hogy aztán 12,5 évesen, 15 év múlva, izgatottan faljam a sorokat a Pápakovácsi könyvtárból kölcsönözve, ahol letelepedtünk, miután Erdélyből áttelepültünk. Édesapám itt volt körzeti orvos több mint 10 évig. Én csak 2 évig éltem itt, mert Debrecenben, a Refiben végeztem a középiskolát. Akkor még biztos a szerelmi szál érdekelt . Most azt értettem meg, hogy a helyes önreflexió ajándéka az újjászületés lehetősége. Mondatom: “Amíg az ember gyerek, köszönettel elfogadja, amit kap, s igyekszik érte hálás lenni.” Miért lesz olyan bonyolult minden, ha felnövünk? A regényben ez a mondat a kiszolgáltatottságra utal. Bennem új életre kelt. A kontroll elengedésének szabadságát hallom benne. Ugyanakkor van, amiért senki más nem tud felelősséget vállalni, csak én. A helyes önreflexió rávilágít a különbségre. Naponta újjá kell születnem, hogy gyermeki természetességgel fogadjam el és köszönjem meg, amit kapok, ugyanakkor kezemben is tartsam az életem. Holnap lesz kis tenger Arrifanaban, ami csak 12 km. Annyi lenne a táv, de én tovább megyek Chaboucoba, ami 21 km. A 10. napon is számítok rátok!
10. nap Aljezur-Chabouco 22 km.
A mai nap nehézsége az volt, hogy a legmelegebb órákban kellett egy egy km-en át tartó, nagyon meredek emelkedőn felkapaszkodnom. Ilyenkor próbálok kibújni a testemből, hogy ne érezzem a kínokat. Persze, ha kívülről nézem magam, akkor egyből megszólal bennem az ellendrukker: Te nem vagy normális! Nyaralhattál volna, lógathattad volna a lábad, ahelyett, hogy itt szenvedsz. Ugye, jövőre nem ez lesz megint?! Aztán felérek, visszaköltözöm a testembe, körülnézek, és megszólal bennem a támogató hangom: Látod, érdemes volt! Megy ez neked! Ugye még sok ilyen szép helyre elmegyünk? Mondjuk jövő szeptemberben?! Hát így vagyunk mi, én meg a bennem lakó hangok. Gondolom kitaláljátok, melyik lesz a győztes. Idén a műtét miatt lett a Portugál Camino (Lisszabon-Santiago) a Rota Vicentinára cserélve. Remélem, jövőre nem jön semmi közbe! Mai Szabó Magda: Pilátus (1963). Nekem a regèny arról szól, ahogy elbeszélnek egymás mellett a szeretetnyelvek, s biza ez tragédiába torkollik. Számomra nem a “mosom kezeimet” volt a fő motívum. Magda biztos megbocsátja, netán örül neki… A mondatom: “Az élmény, hogy önmagával foglalkozzék, ne a világgal, új volt, elég meglepő.” Senki nem fog velem úgy foglalkozni, ahogy csak én tudok. Ha ezt nem teszem meg, akkor elmulasztom azt, ami a legfőbb feladatom ebben az életben: megismerni magam, tudatosan alakítani a saját értékrendemet, annak megfelelően rendezni be a mindennapjaimat. Újra és újra megkérdezni magamtól, hogy azzal vagyok-e elfoglalva, ami számomra – az általam elfogadott értékrend szerint – fontos? Nekem mi fontos? Hogy másokat támogassak. Bárhol fordultam meg az életben, ennek köszönhettem a legértékesebb pillanatokat. Neked mi az erősséged? Azzal töltöd mindennapjaid? Ha igen, akkor sokszor vagy flowban. Ez boldoggá és egészségessé tesz. Ha boldog és egészséges vagy, akkor tudsz másoknak is segíteni! Holnap Carrapateira környékéig megyünk. Csak 10 km, de ha letettem a hátizsákom, alaposabban felderítjük a környéket! Veletek könnyebb a támogató hangom választani! Gyertek velem!
11. nap Chabouco-Carrapateira 18 km.
A legrövidebb nap. Eső miatti kényszerpihenő. Korai napi bejelentkezés. Az ég volt egy darabig a tengerem, aztán alig kelt fel a Nap, felbukkant a tenger maga, hogy újra lenyűgözzön, feltöltsön, elérzékenyítsen, kisimítson. Szabó Magda: A Danaida (1964) című regénye jött velem. Sajátos felszabadulás története egy torz, áldozat sorsból. Az én mondatom: “Egyszer majd megöregszel te is, akkor jobban megérted ezeket a dolgokat.” Biztos, hogy jobban? Nem csak másképp? Mi van, ha nem is a megértés változik, hanem az attitűd, ahogy fogadjuk a dolgokat? Egyáltalán mikor öregszem meg? A szakirodalom szerint 59 évig még középkorú vagyok, 74-ig öregedő, 90-ig öreg, utána agg. Emlékszem nagyanyámra, aki egyre rugalmasabbá vàlt, figyelem apám, aki egyre inkább el tudja engedni a lényegtelent. Vajon ez megértésből fakad? Betelni az élettel – írja a Biblia. Lehet? Remélem, igen, ha megtaláljuk saját létünk értelmét, és elvégezzük, amiről úgy gondoljuk, ránk bízatott. Tapogatódzom. Danaida? Eszembe jut a Babits vers, a sziszifuszi munka (amforatöltögetés) büntetése. Nincs benne értelem, csak rutin. Nincs benne jelen lét, csak távolság önmaguktól, gondolattól, érzelemtől, megélt élettől. Aki benne ragadt ebben a sorsban, csak testben öregszik, lélekben nem érik meg. Groteszkké válik. Ahogy az is groteszk, ha valaki testben nem ráncosodik azzá, akivé lélekben érett. A kutatások szerint, ha valaki fiatalabbnak érzi magát a koránál, az jól hat az immunrendszerre. Hm. Van, amiben infantilisnek érzem magam, és van, amiben mindig is koravén voltam. Akkor mi van? Bizalom abban, hogy ahogy a Heidelbergi Kátéban tanultuk a konfirmációra: “egy hajam szála se görbül” másként, mint ahogy Isten engedi. Akkor az öregséggel is rendben lesz minden! Holnap nehéz nap. Vila do Bispo lenne a vége 22 km-re, de ott nem volt szállás, így +4 km Raposeriába, letérve az útról. Na meg a szintemelkedès… Az idő viszont friss lesz.
12. nap Carrapateira-Raposeria 23 km.
Három hegyen és csodás partokon túl. A szép megint legyőzte a fájt. Nézem a két izmos vádlim. Sose köszöntem meg a lábamnak, hogy mennyire engedelmes, hűséges, hisz mindent megtett, amit fejben eldöntöttem. De ugyanígy nem köszöntem meg a szívemnek sem, hogy dobog. Olyan természetes. Igen. Amíg minden rendben. Hát most megköszönöm a kislábujjamtól a hajszálaim tövéig minden szervemnek és sejtemnek, hogy feltétel nélkül szolgáltak engem! Mai Magda: Tündér Lala (1965). Áldozathozatal, identitáskeresés, felelősségvállalás. Lehet-e nem a halandók sorsát választani emberszívvel? És akkor berobban a mondatom: “Csakhogy az emberek is tündérek.” Szerintem is azok. Tőlem függ, meglátom-e bennük tündérségük jeleit. Tőlem függ, ki tudom-e csalni, fel tudom-e ébreszteni bennük tündér génjeikből fakadó kedvességüket, tehetségüket. Tündércsináló, tündérsuttogó akarok lenni! Diploma se kell hozzá, csak egy tündéri mosoly. Ja meg egy kis naiv szárnyrebegtetés, hogy ne feledjem az üde sziporka szórást, meg a csiribájt! Holnap leérünk az Ibériai félsziget leg délnyugatibb és legdélibb pontjára: Cabo de sao Vicente és Sagres a cél. 26 km. Erre a két helyre voltam a leginkább kíváncsi! Remélem, tovább is velem maradtok!
13. nap Raposeira-Sagres 29 km.
NAGYON féltem, ám NAGYON jó nap lett. Kockáztattam, és bejött. Volt holtpont, és volt feléledés. A gyönyörű napot megkoronázta a Michellel való találkozás az étteremben. A kanadai hölggyel, aki intelligens, nyitott és melegszívű úgy elbeszélgettem, mintha ezer éve ismernénk egymást. Végre nevettem is. Remélem eljön Budapestre, hisz rengeteget utazott, de még nem járt Magyarországon. Az étel eddig a legfinomabb volt. Boltot is találtam. Holnapi munícióm a kis hűtőben. Az idén is elhagytam valamit. A botozó kesztyűm maradt az előző szálláson. Nem pótolhatatlan. Parafa a botom vége, így nem is akkora gond. A mai Szabó Magda regény a Mózes egy huszonkettő (1967). Generációk egymásnak feszülése. Létet formàló örök sebek nyomainak törtènetei. Az én mondatom: “Nem lehet mindegy az, ki mellett szenved, fél, nélkülöz, vagy várja a halált az ember. “ Ahogy az sem, hogy megtalálja azt, aki mellett boldog, bátor, elégedett és élni akar. Nekem Péter ilyen! Holnap a legnehezebb nap. Eredetileg Salema lenne a vége, de ott nem volt szállás, így tovább kell mennem Burgauig. Salemáig is nagyon nehéznek jelzik az utat. 8 órásnak, ami 400 le-fel szintkülönbséget is jelent a 20 km-en. Ehhez jön még 6, amiről nem tudom, milyen. Remélek! Velem lesztek!
14. nap Sagres-Burgau 20 km.
Kis gond van a szállásommal. A videóban hallhatjátok. Ezért rövid leszek. Mai Magda: Katalin utca (1969). Amit beleteszünk az Életbe, az ott marad, hatni fog. Mondatom: “ Mindenkinek csak egyvalaki jut, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában. No comment. Holnap rövid nap, feltéve, hogy nem a szabad ég alatt töltöm az éjszakát. Lagos. 15 km.
15. nap Burgau-Lagos 19 km.
Miután egy harmincas adonisszal töltöttem az éjszakát , (mielőtt meglenne a véleményed, nézd végig a videót), igyekeztem feldolgozni ezt a nem várt fordulatot. Segített ebben a mai jutalomút. Csak egy hegyet kellett megmászni. Ragyogó napsütés volt, de bírható meleg. Gyönyörű látványok, finom ételek, italok. A szobám egy kis szerzetes cella, a városközpontban, de pont elég. Megtaláltam a buszállomást és megvettem a holnapi buszjegyet Odeseixe-be. Hajat mostam. Kész a film. Még csak 6 óra. Kisétálok a városba. A mai Szabó Magda regény az Abigél (1970). Nekem ez a felnőtté válás története nehéz időkben, idő előtt. Mondatom: “A változás, ami életében bekövetkezett, annyi mindentől megfosztotta, mintha bomba pusztított volna az otthonában.” A változás folyamata a gyászfolyamattal azonos állomásokon vezet (Elisabeth Kübler Ross alapján). Kinek meddig tart egy-egy fázis, az változó, de végigjárjuk az utat. Az a változás, amire nem tudunk felkészülni, és amiben nem vagyunk motiváltak, komoly traumát okozhat. Ha rá tudunk nézni kívülről (ahogy a mai napom tanulsága, lásd a videóban), akkor nem tud olyan nagy kárt tenni bennünk. Holnap délelőtt bóklászás Lagosban. Valamit harapok is. 13.50-kor busz 15.00-ig. Az ismerős szálláson nagymosás, teregetés az utolsó 4 gyaloglós napra. Jövő héten ilyenkor már otthon leszek. Szép estét!
16. nap Lagos-Odeceixe busszal 10 km.
Reggel csak fél hétkor keltem. Magam is csodálkoztam, hogy nem vet ki az ágy. Szokatlan volt az a kényelmes tempó, ahogy készülődtem. Még így is hamarabb keltem, mint mindenki más, ezért a fürdőszoba az enyém lehetett. Majd 10 km-t gyalogoltam Lagosban, pedig sokszor ücsörögtem itt-ott. Jó volt a téren hallgatni a tegnapi férfit, ahogy fáradhatatlanul énekel. Érdekes volt minden előismeret nélkül menni és rábukkanni a dolgokra. Itt egy várfal, ott egy templom, amott egy kikötő. Pont erre a szabad ténfergésre vágytam. Észre se vettem a hátizsákot, szinte hozzám nőtt. Annyi minden kavarog bennem. Kicsit úgy érzem, mintha véget ért volna az út. A csúcspont megvolt. Jön a levezetés. Próbàlom élvezni a magányt, és már nem lepődöm meg, hogy sikerül. Ugyanakkor szívesen szólítok meg embereket. Tavaly ez nem így volt. Ez jó jel. Úgy érzem. A mai Szabó Magda könyv az egyik kedvencem: Ókút (1970). Lenyomatok a lélekben, útravaló, ami íróvá tesz, mert kikívánkozik. Önèletrajzi írás. Én itt érkeztem meg Szabó Magdához. Itt kezdett összeállni a kèp. Olyan érdekes, hogy pont erre a napra jutott, amikor a végére értem a parti útnak. Mondatom: “Annyi titkom van.” Felkavaró ezt hallani anyád szájából, mielőtt lehunyná örökre a szemét. Felkavaró, de őszinte mondat. Mindannyiunknak sok-sok titka van. Még a legnyitottabb embernek is. Az emberek előtt. És ez így van jól. Holnap az erdőtüzek miatt újratervezés. Megint az óceán felé kell kanyarodnom. 12 km a táv, így ezúttal nem kértem becsomagoltatni a reggelim. Folytathatom a kényelmes sétálgatást. Tartsatok ki mellettem! Köszönöm!
17. nap Odeceixe-Bresao 12+4 km.
Késői, kényelmes indulás, andalgás, elköszönés az óceántól. Megérkezés egy tündéri szállásra. Segítőkész recepciós. A reggelimet megkapom este a szoba kis hűtőjébe. Be kellett x-elgetnem, hogy mit pakoljanak. A hölgy a közeli Bresaoban (2 km) felhívta az éttermet, hogy délután főzzenek rám, mert este nem szeretnék már enni. Be is szállítottak volna, de mondtam, hogy az a 4 km nekem pont kell még. Ilyen is van. Miután kimostam, zuhanyoztam, kimentem az udvarra, belógattam a lábam a medencébe, és elkészítettem a videót. Lassan indulhatok ebédelni. Holnap reggel lehet, hogy van egy busz 7.20-kor, ami elvisz Sao Teotonioba, ahol eredetileg lett volna a célpont. Onnan 19 km Odemira, a holnap esti szállás. A mai Szabó Magda regény: A szemlélők (1973). Amikor se itthon, se otthon, mert a beilleszkedés kiilleszkedés. A szerelem is illúzió. Mondatom: “… és tudnod kellett volna, hogy nem lehet büntetlenül felserdülni parókás és taláros ősök portréi alatt, és nézni olyanok arcát, akik nevéhez az országom történelmének egy-egy szakasza fűződik.” Én egy múzeumban nőttem fel. Adott sokat, hogy visszakérjen. Igyekszem törleszteni, de már úgy, hogy nem az utamat határozza meg ez az örökség, hanem a minőségemet. Holnap tehát korai indulás. Ha tervek szerint alakul, Sao Teotónióból Odemirába 19 km. Utolsó előtti, előtti gyaloglós nap. 31 fok!
18. nap Berjao - Sao Teotónio - Odemira 2+23 km.
Izgalmas nap. Reggel nem voltam biztos, abban, hogy lesz busz. Sajnáltam volna 2.40 helyett 60-70 Eurót kiadni taxira. És lett busz. Akkor meg jött a kísértés, hogy menjek vele végig Odemirába. De jó, hogy nem hallgattam erre a hangra. Persze, az első eltévedésnél megint elkezdte mondani a magáét, de legyűrtem. Ahogy a 25 km-t is. Leeresztés. Nem szabad ekkora fordulatszám után hirtelen abbahagyni. A többit elmondtam a videóban. Mai Magda: Régimódi történet (1977). Nekem nők története, akiknek így vagy úgy, de sikerül megküzdeniük sorsukkal a férfiak által meghatározott világ alkonyán. Mondatom: “… milyen tajtékos, vad és hullámos volt az élet, mióta csak a világra jött. Én tulajdonképpen unom is a szélcsendet.” Ezelőtt egy évvel ugyanezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy menekülök az ismerős helyzetekből. Most bejött egy új szempont: a nyughatatlanságra szocializálódni is lehet. S ha belegondolok, az én életem is tajtékos, vad és hullámos volt, ami hozzájárult ahhoz, hogy ez lett a komfortzónám. Holnap utolsó előtti gyaloglós nap Sao Luisba. Embert próbáló. 25 km. 450 emelkedés, 35 fok a déli óràkban. Nincs köztes állomás. 2,5 liter vízzel indulok sötétben, hogy legkésőbb 2-re beérjek. Most már, kérlek, tartsatok ki mellettem. Köszönöm! Szép estét!
19. nap Odemira-Sao Luis 26 km.
Áthánykolódott éjszaka, nem értem, miért nem tudok elaludni, hiszen fáradt vagyok. Aztán kiderül, hogy telihold van. Indokoltan kapkodó léptek. Fegyelmezett menetelés. Épp beérek az utolsó erőmmel. Vágyódás haza. A legnehezebb percekben az otthoni teendők víziója lendít tovább. Jövő héten szombaton még egy adag vinettát sütünk Péterrel a kertben, hogy eltegyük télire, vasárnap családi élménybeszámoló és Vince (2. unokám) egy éves szülinapját ünnepeljük. Már csak 4 nap, és az Énidő Stúdió újra nyit. 15 iskola/óvoda vezetőt coacholok majd, önismereti csoportommal a Hogyan legyünk boldogok? évad indul. Egyéni önismereti coaching, fiatal párok mediálása és a kamasz coaching folytatódik. Most már nem csak a Caminora, hanem a Rotára is vállalok felkészítést. Tele vagyok energiával. Alig várom. Megvan a fejemben, hogy min változtatok, hogyan alakítom a napjaim. Ami biztos, hogy a reggelek testedzéssel indulnak. Azt vettem észre, hogy, ha ez elmarad, akkor már nehezen tudom beilleszteni a napomba. A munkám – egy-két kivételtől eltekintve – 16 óra utánra korlátozódik. Újítok is: kereszt(y)ény önismereti csoportot indítok. Képzésekre fogok járni. Az még titok, hogy mire, de el fogom árulni, ha eljön az ideje. Vár rám a napi szakirodalom olvasása, az inspirálódás. Pont ezt akartam elérni, hogy minderre frissen vágyjak! És ez a 3 hét megadta. Kijártam magamnak a kiégés prevenciót! Mai Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának (1983). Hiteles és megrendítő mementó, hiszen az írás terápia, gyászmunka ebben az esetben. Mondatom: “… felnőttem és megöregedtem egyetlen másodperc alatt.” Édesanyámat elengedni, tudom milyen. Elveszteni azt az identitásomból, hogy a lánya vagyok az élő édesanyámnak… A páromat elengedni, nem tudom, milyen lehet. Megrendítő volt olvasni, hogyan élte ezt át/túl az írónő. Nem. Én nem vagyok kész arra, hogy ez megtörténjen velem. Ha szeretünk valakit, miért imádkozzunk, melyikünk menjen hamarabb? Nehezebb maradni. Ha igazán szeretünk! Holnap utolsó gyaloglós nap. Cercal do Alentejo. 20 km. 35 fok. 410 emelkedés. Itt lesz a vége. Legyetek társaim még utoljára!
20. nap Odemira-Cercal do Alentejo újra. 22 km. 35 fok.
Utolsó gyaloglós nap. Vegyes érzelmek. Amikor elfogy alólad az út, de te is elfogytál vele együtt. Elfogy a kalandvágy, a motiváció, a lelkesedés, hogy újra jólessen az otthon kényelme, a napok megszokott rendje, a szerepeim, a feladataim. Persze közben változtam. Kíváncsi vagyok, miben veszem majd észre. Kíváncsi vagyok, észreveszi-e rajtam valaki. Kíváncsi voltam kifelé, hogy megtudjak valamit, ami bent van mélyen bennem. A határtalan óceán, a véget nem érő út, az erdő csendje, a hajnalok magánya mind-mind megtette a dolgát. Köszönöm, hogy megmutathattam ebből kicsit Nektek is, akik kíváncsiak voltatok rám. Még maradt Szabó Magda. A mai regény Az ajtó (1987). A kint-lét és a bent-lét egymást kizáró felelőssége. Nincs is, csak vagy, és annak következményei. A mondatom: “Hogyan fért el egyetlen életben ennyi élet, nem tudom.” Hát így! Ha nem egy ember életét éled, az nem természetes!!! Nincs is, csak vagy! Holnap Lisszabon. 9.50-13.15-ig buszozás. Szállodakeresés. Séta. Vacsi.
21. nap Lisszabon újra. 15 km városi séta.
Izgalmas gyalog, hátizsákosan megkeresni a hoteled egy világvárosban. Minden a tervek szerint haladt 18.59-ig, amikoris kiderült, hogy törölték a járatom. Érdekes volt, hogy mennyire nyugodtan fogadtam. Mint, amikor már azt hiszed, vége a filmnek, és jön egy újabb fordulat. Szinte örültem, hogy tovább tart a kaland. Bár már nagyon szívesen lennék az érdi otthonunkban. Vár Péter a töltött paprikával, na meg Baba kutya és Szirup cica. Az az érzés, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon…Még van Szabó Magda. Az utolsó előtti regény a Creusa (1999). A pillanat szülte illúzió, melyből nincs menekvés. A kiválasztottak meghasonlottsága és magánya. A világot megnyerő, ám lelkében kárt valló nő története. Mondatom: “Nem sírni – mondta Creusa, tudtuk, hogy romokat lelhet csak, aki merészen újra belépni akar múltja zivataros folyamába.” Az a jó, ha ezek a romok tudnak biztos alapja lenni egy boldog jövőnek. Be kell építeni őket! Ezek szerint holnap 14.40-ig további lisszaboni kalandozások, majd a felhők felett kis összegzés, nagy hálaadás, 19.05-kor leszállás Bécsben. 2-3 óra élménybeszámoló Péternek a kocsiban Érdig. 22.00 körül töltött paprika. Nyami!
22. nap Érd. Végre itthon!
Utolsó Szabó Magda: Für Elise (2002). Énmegkeztőződés háttérben a Sors játékszabàlyaival. Mondatom: “Nem kell a sorsnak nagyon segíteni, csak annyit, amennyi elkerülhetetlen.” Annyit viszont IGEN!!!