Kattints a mai napról készült videóért:

Íme a videó »

Itt készítettem a videót. Innen Biarritzba indulok hamarosan. 0.25-kor érek oda. Hogy hogyan tovább? Holnap, az út 1. napján, elmesélem. Ahogy azt is, mi lesz az idei kerettörténet. Annyit elárulok, hogy térben előre fogok haladni, de időben visszatekintek, és lesz egy útitársam, akit nagyon szeretek, és akinek többek között az életem is köszönhetem. Talán valamit sejteni lehet. Személyesebb lesz minden eddiginél. Köszönöm, hogy kísértek!

Íme a videó »

Hálát adok Istennek, hogy ilyen jól bírtam, és, hogy teljesült a vágyam: barátkozom. Ez egy vidám nap volt! És akkor az idei kerettörténetet leleplezem. Édesapámat hozom magammal. Arra kértem, írjon nekem útravalót hamuban sült pogácsa helyett. És ő félretette sürgős és fontos munkáit a kedvemért.

Ez az első üzenet: “Ismét útra keltél hát kisleányom, és gyalogolva rendezgetsz gondolatokat magadban múltról, jelenről és jövőről. Megfáradva 86 év valódi és képletes gyaloglásaiban most magam is veled indulnék súlytalan kellékként gondosan kiszámított útipoggyászodban, s próbállak emlékeztetni a mi kis személyes összetartozásunk néhány állomására. Kérlek hát, vigyél magaddal! Emlékszel?” Hogy emlékszem-e? Naná! Vannak jó kis apa-lánya történeteink. Kíváncsi vagyok, mi lesz az amit a fókuszba tesz. Minden napra jut majd emlékezés! És miért pont őt hoztam magammal? Mert ő az az ember, akire mindig számíthattam. Pedig higgyétek el, ezt nem volt egyszerű előhúznia a kalapból. Voltak igen emlékezetes pörformanszaim. Óriási kegyelem, hogy 86 évesen ilyen fitten él testileg-lelkileg-szellemileg. Most kicsit kisajátítom. Kevés jutott belőle nekem! Ahogy a reklám mondja: nekem ez jár, miközben járok:)

Nézzétek meg a mai videót! Megérzitek benne az örömöm és a szabadságom! Szép estét!

Íme a videó »

Esőnap: H2O és áldás formájában. Köszönet a kedves baszk hölgynek, aki segített. Útközben találkozás brazíliai fiatalemberrel, aki nemrég végzett az egyetemen, és most pár hónapig zarándokol, nincs semmi más tárgya a világon, csak, ami a 14 kilós hátizsákjában van. Romániából kitelepült amerikaiakkal, akikkel románul beszélgettem, németekkel, akikkel németül és spanyolokkal, akikkel angolul.

És lássuk, mi a mai útravaló? “Van egy olyan emlékünk, amelyre csak én emlékezhetem. Nehéz, mondhatni nyomorúságos körülmények közt éltünk és dolgoztunk az általad majd ötven év után megismert szilágysági sárfészekben, Kusalyban. Milyen érzésekkel töltött el, amikor a romos környezetet saját szemeddel láttad, ahol én is gyalogoltam napi tíz-húsz kilométert, de többnyire gumicsizmában, lábaimat kapcába tekerve, és a szilágyság vendégmarasztaló sarát dagasztva.”? 11 éve, édesapám 75. születésnapja alkalmából őt és gyermekkori barátját kicsit megkocsikáztattuk Erdélyben a jeles helyeken. Hogy milyen érzés volt? Valószerűtlen. Mint az álmok. Olyan bekukucskálnék a kulcslukon, és meglesném egy estéjét a fiatal szüleimnek, amikor még a tisztába tevés, cumiztatás és az ölbevétel volt minden vágyam. Az, hogy volt idő, amikor két embernek én adtam a legnagyobb boldogságot. Hogy fontos voltam nekik. A kép alatt ezt írtad:

“BÁR A MÚLT LÁTSZÓLAG HOMÁLYBA VÉSZ, NEM HELYES ELFELEJTENI! ENNEK AZ ODUNAK, A HEGYBE VÁJVA, MAGAM VÁGTAM ABLAKOT.”

A homályba vesző múltból megmarad a lényeg: a fény, ami beömlik az ablakon. Ahogy mindaz, amit szeretetből teszünk, gyűlik egy titkos kincsesládába. Nem azért, mert üdvözítenek, hanem, mert Életet teremtenek! Köszönöm, Apukám, a fényt, amit nekem adtál Azoknak, akik elolvasták, pedig köszönöm az érdeklődést!

Jó éjt, vagy inkább szép napot, hisz éjfél elmúlt!

Íme a videó »

A nyugalom napja volt. Találkoztam és egy ideig együtt gyalogoltam egy tajvani majd egy német lánnyal, söröztem egy amerikai fiatalemberrel és egy velemkorú hölggyel, egy mosásban mossuk a ruháinkat egy finn párral, mert így csak 3,50, itt van a brazil srác is. Emeletes ágyon, az emeleten alszom. Lassan éhen halok, de még 40 percig a szárítóban vannak a ruháim. De végre lesz száraz és tiszta ruha!!!

Amíg várakozom, megnyitom a mai útravalóm! “1965 februárjában, mínusz 10 fokban, hófúvásban felejthetetlen gyaloglásunk volt a magyargoroszlói állomásig. Te az anyai pocak melegében, én meg édesanyád mellett oldalazva széttárt bundámmal védve őt a vihartól. Nyolcadik hónapban volt. Mit érezhettél akkor ebből az utazásból a biztonságos melegen kívül? Vajon már ez a megoldást kereső kapaszkodásunk beépült génjeidbe?” Az biztos, hogy a jég hátán is megélek, és szinte vonz, ha valami lehetetlen, hogy bebizonyítsam, mégse az! De voltak olyan időszakok az életemben, amikor megvolt szupererőm böjtje. Kimerültem. Voltam depressziós. Aztán megtanultam észrevenni a jeleket, és elébe menni. Szó szerint. A gyaloglás is prevenció. Én például attól leszek depressziós, ha nincs olyan kihívás, ami flow-t ad. A kép a megmászandó dombot ábrázolja, de nem februárban. El tudom képzelni anyukámat, ahogy haladt a szélben, hidegben, hogy Kolozsvárra érjen időben. Végül március 22- én születtem meg, így még sokáig várhatott rám. Sokszor elmesélte, hogy születtem, de csak körülbelülre tudom, hogy mikor. Dombok. Kint és bent. Lent és fent. Akkor és most. Együtt egy testben egy ideig, együtt lélekben örökké. Most, hogy már lassan elfelejtem azt is, amikor az én “dombomban”formálódott négy gyermekem, ahogy felértékelődik édesanyám vállalása, én is többnek érzem magam. Négy élet, négy világ, négy csoda az én négy évszak gyermekem. Kisanna a tavasz, Luca a nyár, Bora az ősz, Apród a tél. Mindegyik lelke gyönyörű! És ez a történet a kusalyi dombok alatt kezdődött.

Köszönöm anyukám, apukám!

Íme a videó »

Futnom kell vacsorázni. Holnap küldök erről a helyről képeket.

Útravaló: “Március 22-én lihegve érkezett a dombon álló orvosi rendelőbe egy kisfiú. Azonnal menjek le, mert vissza kell hívnom Kolozsvárt. Még bőven a tekerős telefon világát éltük.

Futva ereszkedtem le a dombról, és tekertem a bakelit készülék berregő karját. És szólt az üzenet: kisleányod született. Kérdezted, hogy csalódott voltam-e, hogy lányom született? Eszembe sem jutott! És később sem soha.” Most no comment idő hiányában. A lényeg: jó, hogy világra jöttem A képen az utca most, akkor sártenger volt apukám szerint.

Íme a videó »

Rövid nap. Egy hete úton. Útitársaim: a sátras Stefan Németországból, Ivanka Csehországból. A nap első felét velük töltöttem, aztán egyedüllétre vágytam. Abban reménykedtem, hogy ha még megyek 10 km-t, lesz szállás, de csak 15-20-ra lett volna, azt már nem mertem bevállalni, mert sok szint is lett volna, és közel 30 fok. Így ma van idő hajmosásra, mosásra, túracipő rendbetételre, lustálkodásra – gondoltam, amikor a technika ördöge… Három órája szenvedek a videóval. Végül tárhely felszabadítással nyertem. Hála Apródnak. A templom a kövekkel törlődött sajnos.

Na, de nézzük az útravalót a nagy ijedtségre! “Az esti vonatot már nem érhettem volna el a szokásos goroszlói állomáson. Egy megállóval előtte található Baksát viszont a hegyen és árkon-bokron át még talán. Vaszilika, a kocsisom velem jött segíteni a csomagok cipelésében. A hegytetőn már sötétedett, s egy rönkre lerogyva könyörgött: Háromgyerekes apa vagyok, nem bírom. – Aztán mégis leértünk a völgybe. Talpfákon ugrálva rohantunk a közeli állomás felé. A távolban már hallatszott a vonatfütty. S ekkor ott volt előttünk egy híd! Kerülő út nem lévén, a folyócskának a talpfák alatt meg-megcsillanó vize fölött ugrálva haladtunk tovább. A vonat az állomáson ért utol. Én felkapaszkodtam a csomagokkal, Vaszilika megvette a jegyet. Bár még háromszor kellett átszállnom, boldog voltam! A lehetetlennek tűnő, sikerült. Elindultam, hogy apaságom örömét igazán megélhessem.” A képen toronyiránt a hegyen át a kis megállóig. Komment: Ezt a történetet sokszor hallottam.

Mindig újra izgulok, nehogy jöjjön a vonat.

 Íme a videó »

A hajnali kezdés bejött. Sajnos csak magánszállás esetén lehetséges. Ma minden úgy alakult, ahogy terveztem. Boldog vagyok, hogy elértem az első nagyvárost épségben. És csak párszor jutott eszembe, hogy azonnal haza induljak. Ez általában hegynek fel van így…

De mára is van ám útravaló. Lássuk! “Egynapos voltál, mikor végre karomba vehettelek. Első napjaidat Ominál töltötted. Mint elmesélték, hiszen nekem vissza kellett utaznom a munkahelyemre, rettenetesen sírtál, s a ház népe szólt, hogy etessenek, mert szerintük éhes vagy. Főtt rizs levével pótolták az anyatejet, és csendesebb is lettél. Aztán hazatértél a Vulcan utcai házunkba, és egy egészen más élet kezdődött.” 12 éves koromig éltem abban a házban. Mielőtt útra keltünk Magyarország felé, mind a 42 fenyőfát megöleltem. Akkor kicsit koravénné váltam, ami nagy ugrás volt, hisz előtte inkább éretlenebb voltam társaimnál. Sokat sírtam, hatalmas veszteséget éltem meg, miközben óriási volt az örömöm is. Az első kép tegnapról maradt le. A kusalyi állomás. A második kép az első napjaimban készült. A harmadik a kolozsvári ház. Kicsit szomorú lettem. Anyukám, a ház, a gyorsan eltelt élet…

Jó éjt! Köszönöm, hogy velem vagytok!

 Íme a videó »

A bilbaoi kicsapongás után a korai indulás kicsit kikészített. Tanulnom kell a határaimat. Kicsit szűkebbek, ahogy telik az idő. Jó, hogy újra tenger, jó, hogy az eső is épp hogy megmutatta magát. Jó, hogy már teljesen megérkeztem.

Útravaló: “Alig két hónap után, a Nagyenyed melletti Tompaházára kerültem. Azt még elég gyorsan és ügyesen átvészeltük, hogy a peronon az új mózeskosár felbillent, s kigurultál belőle, hiszen egy hirtelen mozdulattal helyedre kerültél. De aztán Nagyenyeden, ahol az állomáson taxiba szálltunk, hogy vigyen el a komphoz, amelynek túloldalán volt a község rendelője és az orvoslakás, a város főterén a rendőr megállított, kiszedtek minket az autóból csecsemőstől, és a közeli rendőrőrsre vittek. Ott elkezdődött egy kihallgatás, felfoghatatlan okból és máig ismeretlen magyarázattal. Végül szélnek eresztettek. Mi volt a cél? Talán csak a megfélemlítés? Te nem érezhetted, de ez volt első találkozásod a kisebbségi léttel.” A mózeskosaras történetet anyám szájából sokszor hallottam. Anyatigrisként élte meg. A letartóztatás új nekem. Viszont, ha rendőrt látok, még ma is jeges érzés fut át a gyomromon, pedig soha nem volt összetűzésem velük. Persze ez lehet a diktatúra hatása is. Ami a spanyol rendőröket illeti, nagyon segítőkészek. Tőlük nem félek.

Szép estét mindenkinek! Holnap a parton utazunk!

Íme a videó »

Eddig 235 km, az útikönyv szerint csak 213. Még van 627 km a 840-ből. 1/4 bejárva. Az eső elmaradt. Kellemes sétának tűnt a nap. Az emelkedők bírhatók voltak. Kantábriába értünk. Összeverődött a csapat. Ivánka, a cseh lány, Junior, a brazil fiú és Thomas a svéd pasas. Mi ugyanabban a ritmusban haladunk ezidáig. Sokat segítünk egymásnak így vagy úgy. És főleg örülünk, ha újra és újra összefutunk.

Most pedig kíváncsi vagyok a mai útravalómra. “A körzet kissé gyengeelméjű, de kedves kocsisa a konyhánkba a kútról rendszeresen bekészítette a két vedernyi vizet. V-am adus apa! (Meghoztam a vizet.) – mondta a derék Bazil. Számodra ez a maga rendszeres ismétlődésével fontos esemény lehetett, s egyszer így szóltál: ápá, ápá! Nem tévedés, ékezettel! Aztán itt indultál el első „gyaloglásodra”. A tornác lépcsőjén négykézláb lemásztál a ház mögé, és a tyúkudvarba behatolva egy friss tojást szereztél. A visszautat már csak háromlábon tehetted meg, de a konyha küszöbére érkezve felharsant hangocskád: ouő (tojás), és felmutattad a teljesen ép szerzeményt. Azért nem lettél kétnyelvű, de ezt a két megszólalásodat soha nem feledhettük.” Amikor ezt a történetet hallom, büszke vagyok egykori kalandozásaimra. Van, aki az Értől jut el az Óceánig, én a tyúkóltól. Értem én a különbséget itt is, ott is, de végül arra jutok: csak az ÚT számít, az, hogy mozgásban legyünk!!!

Szép estét! Holnap korán indulunk!

Íme a videó »

Tegnap este jelezte a netem, hogy fogytán van, lekapcsoltam, ezért Ivánka irányított. Az ő alkalmazása megjelenített egy rövidebb utat. Nem tudta, hogy az a helyi Via Ferrata. Egy percig sem haragudtam rá. Kíváncsi voltam, mi lesz ebből. Azért megszólalt a maximalista hangom, de nem Ivánkára volt dühös. Inkább jött az az érzés, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok, nekem ez sem sikerül, és elkezdtem szomorúan sajnálgatni magam. Délután, az albergue nyugalmában, meg már egyenesen szerencsésnek hálásnak éreztem magam, hogy így alakult. Gyorsan változott a kedélyállapotom, ahogy a kantábriai időjárás.

Most aztán rámfér az útravaló! “Két éves voltál, mikor Kolozsvárt zárt várossá nyilvánították, s a vidéken dolgozóktól el akarták venni a városi személyi igazolványt. Így „haza menekültünk”, majd elkezdtem ingázni Kolozsvár és Tompaháza között. Sötétben indultam, és télen sötétben érkeztem haza. Házunkban azonban az államilag rekvirált lakók miatt nem volt elég hely, így barátaimmal, a két Zolival, akik nagyon szerettek téged, a pincéből két kezünkkel csináltunk egy egyszoba kis-konyhás lakosztályt. Ez a háború alatt az óvóhely volt, mennyezetét ujjal elérhettük, mégis saját házunkban, saját lakásunkban élhettünk. Innen indult tíz évig tartó kolozsvári életed.” Emlékszem a cumis kakaó ízére, a kiskanálban kakaóval összekevert antibiotikum ízére, a rácsos ágyra, aminek rácsai közt anyukám fogta a kezem, amíg elaludtam, a gesztenyeállatkertre, amit apukám csinált. A mesekönyvre, ami egy orosz fiú kalandjairól szólt. Imádtam a szüleim baráti körét: Kis Zolit, Sinkó Zolit, Tóth-Wessely Lacit. Mekkora bulik voltak nálunk! Jöttek a magyarországi barátok is. Hoztak Dunakavicsot! Ezt a hagyományt továbbvittem. Bárhol éltem azóta, a barátok előtt nyitva volt a házunk. Nehezen engedem el azokat a csoportokat, akikkel valami összeköt, így évente sokszor válik találkozók színhelyévé az otthonom.

A baráti kapcsolatok ápolása nagyon fontos értékem! Otthonról hozom!

Íme a videó »

Valami ismerős érzés kerített hatalmába. Jó ideig nem ismertem fel, aztán rájöttem, hogy ez a Francia út hangulata, hiszen pont olyan vidékeken jártam, mint akkor. A híres albergue-ben négy venezuelai nővérrel (testvérek) és egy chilei fiatalemberrel ebédeltem. Később megérkezett Ivánka, majd Junior – a brazil srác-, meg a svéd Thomas. Viszont rengeteg új arc is van. például, akik nem Irunban kezdik az utat. Bár nem volt hosszú a mai út, emelkedő alig , és az idő is jó volt, mégis ólomlábaim lettek a végére. Sajnos a hátizsák egy idő után nagyon megterhelő nekem.

Vajon mi a mai útravalóm? “Még élt hatalmas műveltségű dédanyád, aki ugyanabból a fotelből tartotta elmenyitogató eligazításait neked is, mint anno nekem. Még közös tankönyv is akadt: a Révai nagy lexikon. Nagyanyád, Mamó, esti asztalánál pedig „Bertutuka” néni, a pedagógus, Ilonka néni, a jóhumorú szomszéd, Csipi néni, a bolondos drága rokon és mások társaságában vacsoráztál teljes jogú beszélgetőtársként, aminek minden bizonnyal meglett a hatása.” De rég gondoltam a nénikre! Dédire, Mamóra annál többször. Valóban partnerként kezeltek. Komolyan vettek engem, így én is komolyan vettem magam.

Nem véletlen, hogy erre csak most jövök rá, nagymamaként. Emma, Vince, Benedek jöhet a Révai?

Íme a videó »

Kicsit későn, mert technikai akadályok adódtak. Andalgó és mégis sűrű nap. Megint Ivánkával vagyunk, de egy hotelben. A többi a videóban.

És az útravaló: “Közel laktunk a feleki hegyoldal síterepeihez. Saját gyermekkorom síszenvedélye így aztán bennetek is folytatódott. A Keresztény havas menedékházában töltöttünk telente egy-egy hetet. Itt tanítottalak meg stílusosan sízni. Egy szezont egy egészen rövid léccel síztél végig. Rá egy évre történt, hogy kettesben is elmentünk Pojánára, amikor a karácsonyfát felborítottátok, s idő előtt leszedtem büntetésből. Ezúttal egy felnőtt női sílécet vettem neked, és csodák-csodája, nem jelentett akadályt. Arra is emlékszem, hogy még ekkor is ragaszkodtál kedves alvó-hajasbabádhoz, bár már nagyobb voltál, mint a fotón. Hova lett a baba meg az akkor is zaklatott idők? A dobozában azonban ma is ott vannak azok a régi karácsonyfadíszek.” Hogy hova lesznek a dolgok? Leülepednek. A sízésből gyaloglás lesz, a babázásból nagycsalád. A kihívásokból megújulni vágyás. Gondolom!!

Jó éjt!

Íme a videó »

Izgalmas nap. Jó döntések napja. Intuíció, elengedés.Ugyanannyit gyalogoltam, mintha nem vonatoztam volna, de nem ott, ahol az autók, a gyárak, hanem ott, ahol a SZÉP! Előre nem tudhattam, mégse erőltettem. Bíztam a megérzésemben… És az albergue!!! Hát ezt nem lehet kihagyni! Eddig a legjobb!

Nézzük az útravalót! “Az óvodai évek és az utcabéli gyerekekkel alakuló kapcsolatok idejében, a kétnyelvű szocializáció, a furcsán két irányú alkalmazkodás során megmutatkoznak sajátos képességeid. A körülmények ellenére mindenütt vezető szervezője vagy a kis, korod béli leányoknak, akik valamiért feltétel nélkül követnek. Szerintem te ezt észre sem veszed, természetesnek találod. Házunk parkjában a fákon folyó mászkálás, a szomszéd kerítések legyőzhető akadályai, a kertek gyümölcseinek kötelező „látogatása” során a kétszeri kartörés sem változtat semmin. Hova lettek a barátnők? Mădălina, Brânduşa és Ioana. Közben megérkezik öcséd is.” Ioana olvassa e sorokat. Pár éve talált rám az Arckönyvben. Madalinat az esküvőm óta nem láttam. Akkor ugyanis megjelent a semmiből, ahogy én 83-ban egy testvériskolai kapcsolatnak köszönhetően Németországban. Épp egy titkosügynök lányával barátkoztam össze, és kiderítették, hol él Madalina, akinek szülei az afrikai orvoskodás után nem jöttek vissza Romániába. Brindusa Franciaországból jelentkezett utoljára. A csoda, hogy 12 évesen beszéltem utoljára románul, és 20 évesen felsőfokúztam a Rigó utcában. Azóta is értem és beszélem a nyelvet. Számomra felfoghatatlan. Az öcsém kicsit későn érkezett. Mennyit könyörögtem érte! A kettőnk közti korkülönbség annyi, mint az én négy gyermekem között. És ez is jó döntés volt. Bár kockázatos. De Isten adott nekem egy Lőrinc doktort! Ha ő nincs, akkor Apród sincs! Kedves emlékek egy kedves nap végén.

Szép estét mindenkinek!

Íme a videó »

A mai nap folyton az jutott eszembe, hogy olyan, mintha belépnék egy festménybe. Sajnos az Északi Camino döntő részét aszfalton járjuk végig. De a lábunk helyett arra figyelünk, ami körbevesz minket!

Mai útravalóm: “Csodával határosan bekerültem Kolozsvárra, és azt hittem, hogy „megfogtam az Isten lábát”. Intézményt szervezek, egyetemistákat oktatok, a magyar értelmiség pszichiátriai ellátását próbálom szolgálni. De korai az öröm. Állásomat felszámolják, és számomra elfogadhatatlan munkával akarnak megbízni. Négyszemközt a félisten főorvos egyenesen közli velem, hogy „itt nem kellenek magyar orvosok”. Elkezdődik kényszerű áttelepülésünk kálváriája. Közben járod napi gyalogútjaidat a 11-es gimnáziumba. az utcán pedig már saját bőrödön szerzed tapasztalataidat a kisebbségi lét keményebb oldaláról. Gyerekek köpködnek le a magyar szó miatt.” Tényleg megtörtént. Úgy emlékszem, egyáltalán nem zaklatott fel. Otthon annyi mindent hallottam a veszteségeinkről, hogy azonosultam ezzel a szereppel. Tehát akár le is köphetnek. Félelmetes, hogy egy gyermek hogy tud alkalmazkodni ahhoz, hogy bántják. A képen a sulimat látjátok. 2-3 km-t kellett gyalogolni oda is, vissza is. Oda gyorsan ment, vissza lassabban, mert bandáztunk. Amiért aztán otthon jött az elszámoltatás. Mégse mondtunk le róla!

Köszönöm a mai érdeklődést! Izgulok a holnapi 40 miatt. Hogy hozom össze. De biztos ügyes leszek megint, ha kísértek! Jó éjt!

 Íme a videó »

Ma a határaimat feszegettem. Az eső elmaradt, így belefért egy panoráma variáns és egy golfpálya eltévedés is. Viszont vacsorázni már se kedvem, se erőm elmenni. Egy kefir, kis bagett és szőlő pont elég!

És mivel nem csak kenyérrel él az ember, nézzük az útravalóm! “Közben ismét megjelenik a sízés, ezúttal sorsunkba is beleszóló tényezőként. A Kolozsvár feletti Őzek völgyében együtt sízett a család, s a februári tapadós hóban – egy patakmederbe ereszkedve – édesanyád súlyos lábtörést szenvedett. Négyen cipelték sílécekre fektetve a parkolóig, ahonnan egy trabantos vitte le a város traumatológiájára. A hét kilométeres ereszkedőt sítalpon, hármasban tettük meg öcséddel, s mire hazaértünk, édesanyádat megműtötték, és átmeneti betegnyugdíjba került. Közben augusztus 17-én áttelepültünk. Neki nyugdíjasként kezében volt a munkakönyve. Az a dokumentum, amit én soha nem kaptam vissza Romániától. Gyermekkorod házát a román állam vette el.” Sosem felejtem azt a hazasízést! Gyakorlatilag a házunkig ereszkedtünk, akkora hó volt. Aggódtam anyukámért nagyon. Ő az egyik legerősebb és legbátrabb ember volt, akit ismertem. Sokszor gondolkodtam azon, hogy erre születni kell, vagy az élet az edzőmester? Egy időben minden nap sétáltunk együtt. Sokat mesélt a gyerekkoráról. Két iker öccséről és két iker húgáról, szívbeteg anyukájáról, akit korán elveszített. Arról, hogy 16 évesen Omi magához fogadta, mert gyakorlatilag az utcára került. És arról, hogy kiskorában egyedül ő mert a sötét csűrbe bemenni. Csodáltam! És nem lehet egy édesanyát nem túl korán elveszteni.

A képeken a sízés helyszíne tavasszal és az utcánk.

Szép estét! Holnap feleút!

Íme videó »

A legszebb nap eddig! Már akkor tudtam, amikor reggel a fekete cica jött először szembe. Ma pont annyit mentem, hogy nem fáj a lábam. Mint látjátok, kicsit rákapcsoltam. Ha nem tennék meg naponta pár km-t busszal, vonattal, nem tudnám befejezni időben az utam. Persze félbehagyhatnám, és visszajöhetnék, de inkább kimazsolázom. Most így döntöttem. És jó szabadnak lenni ebben is. Két éve egy lépést se engedtem volna el.

Jöhet az útravaló! “Titeket két nappal a befogadó lejárta előtt átküldtelek magyarországi orvosbarátommal Budapestre elővigyázatosságból, ha velem netán csúszna az átadás lehessen arra hivatkozni, hogy a család már kiment. A ház átadása szomorú volt. Mamót már előbb elvittük onnan…Robi felmászik Pápakovácsiban a diófára, és azt mondja: Na végre! -, így választunk otthont. Nagy boldogság nektek, mikor megkapjátok életetek első biciklijét. Nem telik el egy év, 1978 májusában elindulunk haza, Kolozsvárra, friss jogosítvánnyal és első gépkocsinkkal. A farkasgyepűi szerpentinen kanyargunk, és az új piros Ladánk kazettás magnójából Vivaldi Négy évszakja szól. Ti ketten hátul sugárzó boldogsággal ültök. Ennek a hangulata valahogy örökre belém égett.” Érdekes visszagondolni a gyermekkoromra, amikor felelősség nélkül lehettem szabad. Érdekes látni, ahogy már a gyermekeim élik meg a szülői szerepet. Érdekes látni, ahogy már az unokáim élik meg a felelősség nélküli szabadságot. Érdekes olvasni, ahogy édesapámba beleégett gyermekei felhőtlen boldogsága. Milyen csodálatos, ahogy az élet lehetőséget teremt átélni ugyanazt újabb és újabb perspektívából. A legjobb persze benne lenni abban a boldog tudatlanságban, de a szeretet, amit érzünk gyermekeink, unokáink iránt, éppoly széppé teszi azt is, amikor bennük éljük át újra azt az időszakot! A képeken a kolozsvári majd a Pápakovácsi otthonunk, és az oninózus diófa.

Köszönöm, hogy velem lépkedtetek! Szép estét mindenkinek

Íme a videó »

A mai napról inkább csak amnyit: kibírtam.

Mai útravaló: “Éltétek a falusi életet. Robi nagyon élvezte, de Te nem. Magyarból nem kaphatsz ötöst, mert „egy román gyereknek nem lehet egyből azt adni”. Elhatározod, hogy Debrecenben akarsz továbbtanulni, a Refiben. Nehéz választás volt, sorsodat meghatározó. De mérlegelni kellett egy vonzó és egy taszító erő egyensúlyát. Ne hidd el soha, hogy nekünk nem fájt. De úgy érezhetted, hogy maradni fullasztó lehet. És hiszem, hogy tőlünk elszakadnod sem volt könnyű. A személyes történelemben sincsen HA. Fogadjuk el, hogy a Gondviselés így tervezett, így indultál el önálló utadon megannyi nem kis feladat megoldása és négy csodálatos utód ajándékozása felé. Eleinte vonattal jársz haza, majd autóstoppal. Ma el sem merem képzelni! Van, hogy barátnőkkel érkezel, akikkel Pápakovácsiban készültök fel az egyik önképzőköri program tartására. Bátorságoddal mintha jeleznéd nekünk önállósodásodat, nem dacból, inkább megnyugtatásul: nyugi, működnek a kis szárnyaim, a nagyvilág nevű reám leső macska nem tud megfogni. Nagyon féltettünk, de ekkor már nálad nem volt beleszólás.” Igaz! A kontrollt tartani akartam. A sémám – már tudom- a feljogosítottság és grandiozitás. Részben túlkompenzálok. Ha nincs a Refi, egy szörnyeteggé válok. Így, hitemnek köszönhetően, ami ott kaptam, remélem ELÉG JÓL tudom kontrollálni. A lényeg, hogy tudom, Isten szeret, így magam is szeretnem kell minden sebzettségemmel és tökéletlenségemmel együtt.

Érdekes, hogy nem tudtam, mi lesz a mai útravaló, de pont ugyanaz jutott eszembe (Magdi, Andi). Köszönöm, hogy segítetek kitartani. Ha nem lennétek, lehet hazamennék! Szép estét!

 Íme a videó »

Mélységek és magasságok napja. Az országút miatt dühös voltam. Felelőtlenség naponta többszáz embert ide terelni. Az ilyen helyeket jelezni kellene, hogy tömegközlekedjenek!!! Aztán ez a tündéri Aviles. Viszont a szendvicseken kívül 8 előtt nincs éttermi kaja, az albergue meg kilenckor zár. Megment a jó öreg Burger King Whoppere.

Lássuk a lelki kenyeret! “Pápakovácsiban ebédel az egész osztályod egy többnapos osztálykirándulás során. Édesanyád gyűjti a hozzávalókat. Disznótoros, szárnyasok és persze rengeteg tojás. Nyüzsög a ház! Csupa vidámság, csupa élet! A programot az érettségi után kerti táborozással egybekötve ismétlitek meg. A közösség fontos volt számodra és Te is fontos része lettél. A Pápakovácsiban megélt tíz évből veled kapcsolatban vakációs élmények maradtak meg. Télen a döbröntei és a felvidéki sízések, az Eplényben rendezett síbajnokságon aratott győzelmed. A Szejke-fürdő melletti nyaralás, ahol a konda feldúlta sátortáborunkat. A balatoni leruccanások. Kirándulások erdélyi vendégeinkkel a környező és távolabbi nevezetességekhez. Szülőföldünket is most tudtuk igazán megismerni.” Jó volt tudni, hogy bárkit meghívhattam. Az én barátaimat is mindig szívesen látták a szüleim. A terülj, terülj asztalka, amiről anyukám gondoskodott, olyan természetes volt. Ha lehetne három kívánságom, akkor az egyik az lenne, hogy még egyszer ehessek egy vasárnapi ebédet, amit anyukám főzött. Amikor vendégek jöttek, apukámmal bementünk Pápára beszerző körútra. A kalács és a tejszínhab a hétvégi kakaóhoz nem maradhatott el! De egy sima párizsis kenyérnek is más volt az íze, ha édesanyám kente. “Most látom, milyen óriás ő…”

Szép estét! Jó éjt!

 Íme a videó »

Felüdítő, laza nap. A megtalálások és találások napja (töltőzsinór, 50 cent, banán a lábam előtt, üdítő automata egy sarkon a senkiföldjén, amikor épp megkívántam valami hideget). A hosszabb etapok miatt mindig új zarándoktársak. Egyre többször olyanok, akik abbahagyják vízhólyag fertőzés, lábfájás, vagy motivációvesztés miatt. Most úgy látom, nekem 35-40 nap lett volna a kényelmes. 28 alatt fogom végigjárni a tervek szerint, de 20% tömegközlekedés lesz, amit részben pótolok egyéni sétákkal. Hát, ez lesz az én Camino del Nortem.

Mai útravalóm: “Debreceni éveidből emlékezetes maradt még a Bartók Fesztivál, amikor nyertetek a Debreceni Kántussal. Ma is fülemben cseng a Hol vagy István király… dallama. Hamar eljött a szalagavató és a ballagás. Hivatalos felnőtté válásod pillanatait nagyon boldogan és jó hangulatban éltük meg. Te egy újabb közösségtől kellett elszakadjál, olyantól, amelyben számos gyökeret eresztettél. Ezek túléltek aztán részben párválasztásod révén, a gyermekeid apjával kötött szövetségben, de egy elszakíthatatlan szövetség igazi gyökerei is itt születtek a Mindenhatóval és egyházaddal. Aztán következtek a teológiai évek. Legátusként prédikáltál Pápakovácsiban, és mi az éppen itt tartózkodó Paci nénivel és Mamóval hallgattuk igehirdetésedet.” A kántus volt a legjobb, ami történhetett velem! Egyrészt a botfülemet kikupálta. Élő bizonyíték vagyok arra, hogy fejleszthető a zenei hallás. Elsőben a kategorizáción (azt hiszem, így hívták), kegyelemből kaptam A3-ast. Negyedikben a 8 szólamú kórusművel (talán a Komm Jesu, komm volt) C4/5-öt szereztem. Simán odaadnám az egyik diplomám ezért. És nem, nem lett belőlem lelkész. De ez megérne egy hosszabb reflexiót. Ha úgy adódik, egyik nap beszélek róla. Annyit leszögeznék, hogy a hitem sosem vesztettem el Istenben. Önmagamban igen, és abban, hogy mi a célja velem, folyamatos keresésben vagyok. A képeken a Kántus és a templom, ahol prédikáltam. A Strava sajnos internet kiesések miatt nem kerül fel.

Szép estét!

Íme a videó »

Ma volt a legjobb az idő. A látvány és a természetközelség is megérte a lépteket. Luarca aranyos. Az albergue egész jó. A kis akkumulátor töltődik. Úgy tűnik meggondolta magát. Nagyon éhes vagyok. Ez a kalács most nem az igazi. Holnap megeszek egy lovat:).

Lássuk az útravalót! “Pápakovácsiban zajlott az eljegyzésetek is Dáviddal. Emlékszem, amint anyád rózsaszínű díszasztalt készített. Ragyogtál, gyönyörű voltál!

Amikor – a nekünk újjászületésünk helyét jelentő Pápakovácsira gondolok -, ez az egyik olyan emlék. amely leginkább otthonossá teszi. Rögzült bennem az a hangulat, kezdve édesanyád nagy sürgölődésétől, egészen a vidám és sok új rokont felvonultató gyülekezet újdonságáig. Benne volt valami egészen új kezdetének az érzése, pedig akkor még nem tudhattuk a négy csodás unokát. Az esküvőtökről, a zuglói egyházi szertartás után már a leányfalui kertbe jöttek a barátaitok. Gyönyörűen énekeltetek! Az akkor még csendes Leányfalu dunaparti szomszédsága számára ez rendkívüli esemény volt. Ennek a napnak az emléke csupa öröm. Az egészet egy visszatérő bizakodó és hálatelt érzés uralta. Reményekkel teli tekintettünk a jövőbe. Nem is lehetett másként, hiszen boldog voltál.” Valóban az voltam. Akkor abba tettem bele minden hitem, reményem, szeretetem.

Köszönöm, hogy ma is veletek utazhattam. Szép estét mindenkinek!

Íme a videó »

A nap végére maradt az egyik legszebb látvány a Norten. Búcsú a tengertől. Holnap szabadnap!!!

Útravaló: “1989 július elsején, ami szombatra esett, bevittelek vizsgálatra Lőrinc doktorhoz az Újpesti Szülőotthonba, majd a lengyel piacon babakocsit vásároltunk, ám alig értünk haza, elment a magzatvíz, és indulhattunk vissza. Akkor Lábatlanban szolgáltatok. Pap lányához illően Kisanna a vasárnapi istentisztelet alatt született. Ma pedig már neki is van egy kisfia, Vince.

Felejthetetlen emlékeim közé tartozik, amikor megvettem nektek életetek első új Trabantját, hogy biztonságos legyen utatok Dávid skóciai egyéves ösztöndíjára, ahova együtt mehettetek. A kocsi tetejére áramvonalas fa doboz került, s így indítottunk el a Móricz Zsigmond 102. szám alól Edinburgh felé. Kisanna három hónapos se volt.” Kisanna születése nem volt egyszerű. Hosszú vajúdás után császármetszéssel született, mert a köldökzsinór a nyakára tekeredett. A kalandok korán kezdődtek vele. Bátrak voltunk, sőt, vakmerők, de a skóciai év felejthetetlen. Már csak azért is, mert gyermekeim Dedinek szólítják az apjukat. Kisanna ott tanulta az első szavakat, és tovább hagyományozódott. A képeken a legjobb nagymama az első unokával, majd ugyanő, amint fájó szívvel búcsúzik Kisannától, és beteszi a Trabantba.

Íme a videó »

Csípős hideg van, szél és sötét felhők. Még 7 nap van hátra. Csak gyaloglás. Hátizsáktranszfer igénybevéve. További szállások lefoglalva. Hazajutás megszervezve. A spanyolok nagyon hangosak, nagyon sokat beszélnek, nagyon nyugodtak, nagyon segítőkészek.

Útravaló: “A következő februárra is jól emlékszem, amikor hazalátogattál Kisannával. Olyan meleg volt, hogy a kertben pokrócot terítettünk le, és a virágzó boglárkák közt Kisanna négykézláb mászkált. Aztán augusztusban kiutaztunk, hogy együtt jöjjünk haza. Ott vártatok a város szélén Edinburghban. Kisanna éppen aludt a kocsiban. Emlékszem a perzsaszőnyegre, amelyen játszottam vele, és Írországban a Giant’s Causwayre, ahol toltuk a babakocsit és egymást libasorban felfele a hegyen a sziklák közt. “Milyen csodálatos ajándéka volt Istennek ez a közös utazás. Akkor, azt hiszem, nem tudtam eléggé megbecsülni. Fiatalon habzsoltam az életet. Most kis dolgokra is rácsodálkozom. Akkor folyton lapoztam, mintha a könyv lapjai sosem fogynának el. Most már jobb visszalapozni, kicsit késleltetni az idő múlását, elnyújtani a pillanatot. S közben, mintha az unokáim még gyorsabban nőnének fel, mint a gyermekeim. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Ami jó ebben, az az, hogy egyre értékesebbé válik az élet, és egyre több a hála a szívben. Mindenért.

Szép estét! 

Íme a videó »

Egy jó ideje idegen volt az út, ma belesimultam. Tanulság: érdemes megszabadulni azoktól a terhektől, melyektől meg lehet. Idén Galícia a napsütéses arcával fogadott. Sok magányos nap után újra egy beszélgetőtárs. Érdekes, hogy nincsenek magyarok. Egyre színvonalasabbak az alberguek. Szerintem érdemes 10 Euro helyett 15-20-ért szállni, nagy a minőségi különbség. Új lendületet adott az utolsó hét. Jól jön ez!

Útravaló: “Lábatlan nem volt messze Leányfalutól. Miután hazajöttetek Skóciából, gyakran mentük el hozzátok, és figyeltük ottani szervező munkátok szép eredményeit. Kissé féltettünk a szennyezett levegőtől. Ez volt önálló életetekben az első bizonyítéka annak, hogy milyen szervezőképesség és mekkora energiák feszülnek bennetek. Ettől kezdve Isten dicsőségére minden állomáshelyeteken ott hagytátok nyomaitokat. És a te gyakorlatban is alkotni képes fantáziád meg munkabírásod ebben nem kis részt vállalt. Váratlanul jött a lehetőség. Lóri bácsi mellé szegődhettetek a Szabadság téri gyülekezetbe tanulságos évekre. Az ott kötött barátságaitok végig kísérték további életeteket. Itt örvendeztünk 1991-ben Luca születésének. Már gyakorlott anyuka voltál. Mindenki örült az újabb kislánynak, aki az első pillanattól erős egyéniségként viselkedett.” Gyülekezetépítések, gyermekáldások évei. Olyan valószerűtlen, hogy mindez velem történt. Nagyon megviseltek a terhességek, mégis újra és újra belevágtam. A legcsodálatosabb idők voltak a szülések utáni hónapok. Sokszor álmodom, hogy gyermeket várok, és szomorúan ébredek.

Istennek nagyon kreatívnak kell lennie, ha a mennyországban tud jobb lenni bármi, mint az, amikor a csecsemődet ringatod. Volt egyszer egy pillanat, amikor meg szerettem volna állítani az időt, annyira boldog voltam. Most abban gyönyörködöm, ahogy a lányaim anyukák. Mennyivel jobban csinálják nálam! A képeken a lábatlani templom és panoráma látható.

Köszönöm a mai érdeklődést. Szép estét!

 Íme a videó »

Rövid táv sok szépséggel, befele és kifele figyeléssel. Sajnos a video készítőm megadta magát. Sikerült más megoldást találnom, ha nem is tökéleteset.

Útravaló: “1993-ban Bora is megérkezett, de ő már Bugyiban cseperedett fel, ahol az ősanyánk, Beleznay Anna és férje: János által épített iskolát kérésetekre visszaszolgáltatta az állam a gyülekezetnek. Az iskola beindult, új parókiát és gyülekezeti házat építettetek. És mennyire más volt Bora is! Hogyan lett a mai önálló, határozott és magabiztos hölgy az egykor kis mosolybombából? Milyen érdekes volt ide-oda figyelve nézni a három lány különbözőségeit és főleg azt, ahogy összecsiszolódtak. Ami azonban visszatekintve a legjobban feltűnik, hogy nem emlékszem semmiféle olyan viharos eseményre, ami a sok gyermek nevelésének gondjából fakadt volna. Mindent végtelen természetességgel tettetek.” Bora nagyon könnyen jött a világra. Úgy éreztem, mintha magától röppent volna ki belőlem. Vissza kellett tartanom, amíg az orvosom beért a kórházba. Emiatt éjfél után pár perccel született, pont édesanyám születésnapjára. Az is különlegessé tette ezt a szülést, hogy nem tudtam előre a baba nemét. Nem akartam előre megtudni. Három a kislány, az én három királykisasszonyom. Mesébe illő volt a boldogságom. Lőrinc doktor annyit mondott: “Erre a gyerekre figyelj oda!” A tökéletes Apgar teszt miatt, vagy, mert azt hitte csalódott vagyok, hogy nem fiú? Nem tudom. De Borára se akkor, se most nem lehet nem odafigyelni.

Köszönöm, hogy ma is velem voltatok! Szép estét!

Íme a videó »

Az első vízhólyagom napja. Végre átestem a tűzkeresztségen. Kezdtem szégyellni, hogy nekem nincs . Különben magányos nap volt. Futottam az eső elől, ami még sehol. Egy teremtett lélekkel sem találkoztam. A szépek megvoltak. Galícia mesés!

Útravaló: “1995-ben megszületett Apród is. Mondanom sem kell, hogy az újdonság nagy izgalommal töltötte el a hölgykoszorút. És mekkora szeretettel! Apród zökkenőmentesen illeszkedett be a „nőtársaságba”. Közben pár hónapra befogadtatok két kisfiút, akiket állami gondozásba akartak vinni. Bámulatos volt Édesanyád rugalmassága. Tette a dolgát, amikor 3 hónapig a Vasárnapi Iskolai Szövetség tanfolyamán tanultál.

Apród a nővérek szerető társaságában maga is úgy nevelkedett, hogy elválaszthatatlan része lett az okos, szép és csupa szeretet, melegség négyes fogatnak. Így teljesedett ki igazán a nagycsalád minden előnye, szépsége, ereje!

Milyen fontos és meghatározó a gyermekkor szeretetközösségének szerepe a felnőtté válás útján. Milyen csodálatos hatása van a személyiségfejlődésre a nagycsaládnak. Ezt bizonyítja mind a négy unokám egyénisége, jelleme, egész további élete.” A legnagyobb örömöm nekem is az, hogy gyermekeim összetartanak, támogatják egymást, keresik egymás társaságát. Biza, egy családi alkalmon már 14-en vagyunk, és márciusban már 15-en leszünk! Jó volt a ti szemetekkel is nézni a tájat. Remélem, sikerült közvetíteni az érzést.

Szép délutánt és estét! Még négyszer kelünk útra. Tartsatok ki!

 Íme a videó »

Laza nap. Gyönyörű út. Simogatóan szelíd eső. Zöld, zöldebb, legzöldebb mezők, szürkéskék ég. A csúcs, ahogy a kolostor tornyai felett szállnak a felhők. Mennyei kép. Este internet böjt. Helyette imaalkalom a templomban. Addig menüzés: isteni lencseleves, csirkesült, sajttorta és vörösbor. Közben, remélem, beérkezik a hátizsákom.

Útravaló: “Ezután kerültetek Budafokra, ahol óvodát indítottatok. Hol mi mentünk hozzátok, hol ti jöttetek a vasárnapi ebédekre. A gyerekek sokat voltak nálunk Leányfalun. A nagymamás séták és meséink beépültek formálódó kis lelkükbe, és élnek emlékezetükben. Talán az én Vízinyúl és Iciri-piciri kisangyal sorozatomra is emlékeznek. Ha visszatekintek, azon ámulok, hogy Nanika milyen kivételes érzékkel bánt unokáival. A négy unoka pontos időben kelt, feküdt, vacsorázott, hallgatott mesét, és bújt össze elalvás előtt a drága nagymamával. A titok valószínűleg a feltétel nélküli szeretet volt.” Nagyon hálás vagyok a nagyszülői háttérért. Mindig úgy éreztem, én teszek szívességet azzal, hogy odaadom a gyerekeket. És annyira biztos lehettem abban, hogy jó helyen vannak. Édesanyám igazán megérdemelte volna, hogy lássa a lányokat menyasszonynak, anyukának, Apródot vőlegénynek, komoly felnőttnek. Hiszem, hogy itt van velünk lélekben. Boldog vagyok, hogy édesapám itt van velünk testben is, és szinte évente születik újabb dédunokája.

Szép estét! Még háromszor gyertek velem!

Íme a videó »

Az eső megsajnált. Meghagyta nekem a napsütést. Hatkor indultam, ahogy két éve a Francia úton. Ilyenkor sokkal rövidebbnek tűnik a nap gyaloglós része, amit már sajnálok, hiszen csak 38 km van hátra. Itt találkozik a Norte és a Francia út. A szállás neve is Cruce de Caminos Hostel. Ajánlom! Nemsokára ideérnek Gergőék Alice kutyussal. Együtt vacsizunk. Ezért a korai feltöltés.

Útravaló: “Mindvégig emlékezetesek voltak a családi ünnepek. A hangulat, a kedves izgalom, a fantáziafejlesztő misztérium boldogságot sugárzó melegsége nem maradhatott nyomtalan unokáim lelkében. Az ablakok és ajtók seprűvel verdesése, mikor jött a Mikulás. Szép karácsonyfákat díszítettünk, és húsvéti tojásutakat a nyuszifészkekig. Édesapám szeretetet árasztó igyekezete kitörölhetetlen hatással van rám mindmáig. Örömmel tölt el, hogy unokáim szerint a nyomdokába léptem, de te is folytatod a hagyományt. És emlékezzünk az utolsó közös karácsonyra is Nanikával.” Az ünnepek boldogsága, misztériuma, a hétköznapokból kizökkentő, felemelő voltát kiskoromtól megtanított megélni a családom. A harmincas éveimben olvastam irodalomelméleti tanulmányaim során Gadamertől szakirodalmat erről. Akkor értettem meg, mit is élek át. Fontos, hogy gyermekeink, unokáink megtanuljanak ünnepelni, megélni kitüntetett pillanatokat. Nekem az évi gyalogló hónapom is ünnep. Feltölt, új értelemmel és lelkesedéssel ruházza fel az elkövetkező hétköznapokat. De fontosnak tartom, hogy minden nap legyen pár perc ünnepem. A hála ad ehhez keretet. Mekkora kiváltság egyáltalán megszületni!

Szép estét!

Íme a videó »

Sétaalvás a galíciai ajándék napsütésben. A varázsfánál rajtakapott megérkezés. Jel: Betsy és nővérei 100 km-t gyalogolnak 73, 75 és 80 évesen. 10 km-re a céltól alszom. Izgulok! Holnap be szeretnék jutni a katedrálisba!

Útravaló: “Végül a Szilágyi Dezső térre kerültetek. Öröm volt, hogy elvégezted az egyetemet. Nehéz és az egész család számára fájdalmas volt, hogy elváltatok. Melletted álltam, mert bíztam benned, és úgy gondoltam, a te utadat saját döntéseidnek kell meghatároznia.” Volt itt más is. Erről holnap a videóban. Most bekuckózom magam, és készülök az utolsó napomra.

Szép estét! Holnap várlak benneteket, hogy együtt érjük el a katedrálist!

Íme a videó »

A NAGY NAP. Olyan volt, mintha hazaértem volna. A katedrális a ködben még monumentálisabb. Be is jutottam. A hátizsákom se tűnt el. Ajándékvásárlás a gyerekeknek, unokáknak, kiadós ebéd, 10 perc napsütés, majd újra a galíciai szitáló eső. Még 7 óra a busz indulásáig. Aztán 22.15-23.45 irány Vigo, 23.55-6.15 Lisszabon, 7.55-7.15 Párizs, 11.00-7.45 Budapest Kelenföld. Képzeljétek, kaptam ajándékot Németh Katikától! Otthonra érkezett. Fotóba beteszem. Ez nagyon meghatott.

Útravaló: “Aztán jött Péter. Véletlen, vagy ahogy mondják, Isten ujja, hogy Kolozsvár újra visszaköltözött sorsodba. Péter a maga pragmatikus és mégis elfogadó, szeretetre vágyó természetével fokozatosan nyerte el végső szerepét a közben éppen felnőtté válásuk éveit élő gyermekeid mellett is. Sokatmondó dolog emberi értékeiről, ahogy ezt az időszakot veletek együtt megélte. Én is egy segítőkész fiúra leltem személyében.

Szép de keserédes emlék az esküvőtök, hiszen édesanyád még velünk lehetett, de egyben „utolsó fellépését” is jelentette. 2006 így lett kettős töltetű emlékünkké. Talán egy kép többet mond erről? Végül egyre nagyobb tudást kezdtél gyűjteni és hasznosítani szakmai utadon. A belső hang, amelyre hallgattál, nem hagyott cserben. Kibontakoztál. Be kell vallanom, hogy az apai büszkeség vétkét gyakran volt alkalmam elkövetni. Egész munkád, minden erőfeszítésed egybecseng azzal a meggyőződésemmel, hogy a felelős élet szolgálatot jelent! Úgy érzem eddig nem vallottál szégyent. Köszönöm Neked.” Én köszönöm az útravalót, Apukám! Jó volt együtt gyalogolni! Köszönöm azoknak, akik velem lépdeltek az érdeklődést, a társaságot, hogy megoszthattam élményeimet, gondolataimat.

Ha hazaértem, jelentkezem. Szép estét!

Íme a videó »

Csatolom a Lisszabon-Párizs útról a panoráma ülésen készített videómat. Sajnos a Párizs-Budapest út alatt az időjárási viszonyok (esőcseppek a busz ablakán), nem tették lehetővé a videózást.

Itthon várt Péter híres töltött paprikája. Baba kutya és Szirup cica nem hittek a szemüknek. Este még két gyermekem és két unokám is meglepett, és konferencia beszélgetésben együtt voltunk mindannyian. Hétfőn kezdődik a kilenc dolgos hónap.

Szeretettel várlak Benneteket az Énidő Stúdióban!

Íme a videó »