14. nap Castrojeriz – Frómista

Ma fél hat után pár perccel már úton voltam. Alig aludtam éjjel az időjárás változása miatt. Hatalmas széllökések nehezítették a gyaloglást. Most jól jött a súlyos hátizsák.
– Hálás voltam, hogy nem esett az eső. Egy meredek hegy megmászása után Fuente del Piojo kis menedéket adott, aztán ismét a pusztába kellett kimennem, amin átsüvített a szél.
San Nicolas meghitt olasz albergue-je, amiben csak gyertyával világítanak, kávéillatot árasztott, így az elhaladó zarándokok be-betértek. Én nem kávézom két hete (azóta vagyok úton), de leültem egy padra megenni a szendvicsem. Egy zarándok lelökte véletlenül a földre, persze pofára esett. Nem számított, jóízűen befaltam.
– Hálás voltam, hogy volt mit enni.
Itero alig volt 2 km-re, de Boadillo del Camino majdnem 9-re, így belehúztam. Félúton megálltam inni, pihenni. Egy útjelző oszlopra majdnem ráültem, tizedmásodpercen múlt, hogy észrevettem a darázsfészket. – Hálás voltam, hogy nem kellett darázscsípésektől is szenvednem a szélben. Közben előbújt a nap, megszárította a ruhám, amit egy rosszul beállított öntözőrendszer mellett elhaladva, kb. 100 méter hosszan telibelocsoltak a szórófejek.
– Hálás voltam, hogy nem kell többé fáznom, mert a szél változatlanul fitogtatta erejét.
Egy aranyos folyócsatorna mellett vezet be az út Fròmistába. Egyre beértem. Siettem, mert esőt jelzett a meteorológia.
– Hálás voltam, hogy megelőztem az esőt, ami 4-kor olyan erővel zúdult le, mintha meg akarná mutatni a szélnek, hogy neki is van ám ereje.
– A szállásra érve úgy döntöttem, ebédelek, és vacsorára csak gyümölcsöt és pár szem kekszet eszem. Először ettem paellat az úton. A zöldségeset választottam. Nem lett a kedvencem, de jóllaktam egészséges étellel, ezért hálás voltam.
– Csak egy fél nap, és mennyiszer lehettem Hálás! Most, hogy van időm magamra figyelni, tudatosan mondtam ki, minden alkalommal: köszönöm, de jó, szerencsés vagyok, ezt megúsztam, és hasonlókat.
– Milyen fontos lenne otthon is minden nap megállni egy-egy pillanatra, amikor Hálás lehetek, vagy este időt adni magamnak arra, hogy felsoroljam, mennyi mindenért tehetem össze a két kezem.
– Persze könnyű akkor Hálásnak lennem, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, az igazi fejlődés az lenne, ha akkor is Hálás tudnék lenni, amikor más a forgatókönyv. Ha lenne hitem a Vakhálára! Hiszen annyiszor bebizonyosodott, hogy a dolgok nem jók vagy rosszak, hanem megtörténnek. Az már rajtam múlik, mit hozok ki belőlük, hogyan tudom átkeretezni, a saját vitorlámba fogni őket, ahogy ma a mesetai szelet.
Holnap Carriòn de los Condesbe igyekszem. Csak 20 km, de lehet még szél, eső.
A szavam a Kommunikáció.
Hálásan köszönöm, hogy 2 hét után még mindig velem vagytok!