17. nap Calzadilla de la Cueza – Sahagún

Június elején döntöttem, hogy eljövök a Caminora. Azóta kerestem a szív alakú követ, amit majd elhelyezhetek a Cruz de Ferronál. Hiába jártam otthon 500 km-t, és kutattam mindenütt, még a zalai Kék-túra napokon se leltem. Végül nem hoztam követ. Bíztam benne, hogy megtalálom időben, és így is lett!
Fél hat után pár perccel indultam. Ma megint féltem a sötétben. Még az is fenyegető kényszerképzetekkel töltött el, hogy mögöttem jött egy fejlámpás valaki.
Az első település 6 km-re volt: Calzada Romana (innen kezdődik a hajdani római út). Épp hogy beértem, mikor a fejlámpás utolért. Örültem, hogy végre megelőz, mire rámköszönt: Jó reggelt! A megkönnyebbülés és a meglepettség elegye keveredett a lelkemben. T. János Győrből jött. Siet, mert csak 30 napja van, és az óceánig gyalogol. Kávézni hívott, én viszont mentem volna tovább, úgyis újra utolér, de nem találtam az utat. Épp kihozta a croissanját és a kávéját, amikor látta, hogy bajban vagyok. Jött segíteni. Közben éreztem, hogy egy macska dörgölődzik a lábamhoz. János pedig hátrafordult, hát a másik kettő nem lelopta az asztalról a reggelijét?! Bandában dolgozik a három vörös, vagy négy, ha én is számítok . Vettem volna másik croissant Jánosnak, de nem engedte.
Fél óra múlva tényleg utolért. Kicsit beszélgettünk, számot cseréltünk, ha baj lenne, aztán ő sietett tovább. Én közepes tempóban haladtam át Calzadilla de la Cuesan majd Terradillos de los Templarioson.
Egyre változatosabb és üdébb lett a táj. Kifele jövök a Mesetából. Moratinos után találtam meg a kövem, majd San Nicolas del Real Camino érintésével be is értem Sahagunba.
Nagyon fájt a derekam. A 21. km után, Sahagun táblájánál, bár csak 1 km volt már hátra, hosszabb pihenőt kellett tartanom.
Ma 22, de holnap már 31. Nagyon okosan kell csinálnom. Reliegosba megyek, és megint nagy távolságok lesznek a helységek közt…
– A Megbocsátáson gondolkodva arra jutottam, hogy a Megértés az előszobája. Önreflexióm eredményeként arra jöttem rá, hogy nem mindegy, mit kell Megbocsátanom. Ha megaláznak, vagy ha elárulnak, nehezebben tudom Megbocsátani, mint egyéb ellenem elkövetett dolgokat. Ezt érdemes tovább gondolnom, vajon miért van így, és hogyan tudok kevésbé sérülni, ha újra előfordulna? Milyen elhárító mechanizmusokba menekülök?
– Ami az önmagamnak való Megbocsátást illeti, a legjobb érvem az, hogy tudtommal szándékosan nem akartam bántani senkit, ha szándékom ellenére megtörtént, akkor – Megértéssel fordulva magam felé is – be kell látnom, azt tettem, amit akkor, ott tenni tudtam. Talán az se áll távol az igazságtól, hogy igyekeztem tanulságokat levonni, és többször nem elkövetni ugyanazt a hibát.
– A Megbocsátás olyan, mint a takarítás. Mindig lesz vele dolgom, hogy tiszta szívvel mondhassam a Miatyánkot.
Ma hosszabb voltam, vagy kezdek egyre hosszabb lenni??? Ugye Megbocsátotok?
Szép estét!
Holnap jelentkezem!