23. nap Rabanal - Molinaseca

Úgy éreztem, meg tudnám simogatni a hegyek homlokát…
– Magasság. Átéltem, milyen fent lenni. Rádöbbentem,hogy a Mindenségben csak Magasság van, mert képzeljétek el azt, aki elindul a mélységbe egyre lejjebb és lejjebb, egy idő után kiköt a Föld túlsó oldalán és elindul a Magasság felé.
– Magasságra vagyunk predesztinálva, mert a Mindenség részeiként minden út a Magasságba vezet. Egy titka van a megérkezésnek: el kell indulni, és menni, menni, menni kell!
Én reggel negyed hatkor indultam, hogy napfelkeltére érjek a Cruz de Ferrohoz. Egy ideig egyedül haladtam a nagyon sötétben és folyton fel és megint fel, aztán megelőzött egy zarándoknő, és elkezdtem az ő tempójában menni. Ennek köszönhetem, hogy időben értem oda. Szinte percre sikerült. Felemelő érzés volt átélni, ahogy a nappal átveszi az uralmat az éjszaka fölött egy nagyon puritán, de mítikus erővel bíró kereszt tövében idegen emberekkel.
Rengetegen voltak. Útközben szedtem köveket azoknak, akik kérték, és mindenkiért imádkoztam egyenként szó szerint az üzeneteiteknek megfelelően a telefonom segítségével.
Aztán eljöttek a saját csendes perceim. Egy szamár érdeklődve figyelte, ahogy imádkozom. Nekem a szamárról Betlehem meg a virágvasárnapi bevonulás jut eszembe. Most is Jézus közelsége érzését erősítette.
Persze, hogy sírtam. Jó volt megkönnyebbülni.
Átfagytam. Ez az egy segített abban, hogy miután elhelyeztem a köveket, tovább tudjak indulni.
Különleges áhítatban volt részem, amit sosem felejtek el!
A Cruz előtt átmentem Foncebadonon, a Cruz után Manjarin következett. Kinyílt a táj. A hegyek öléből a vállukra kapaszkodtam. Ott voltak karnyújtásnyira. Leírhatatlan, milyen szabadnak és könnyűnek éreztem magam.
Még egy csúcsra fel kellett felkapaszkodni, aztán jött a meredek lejtmenet. Éppoly nehéz, mint fel. Nagyon veszélyesek a folyton változó méretű és tapadású kövek.
Acebo előtt a panoráma padon, a 18. km után tudtam először enni és inni.
Csodálatos kis település, ahogy Riego de Ambros is. A székelyföldi Énlakát juttatták eszembe. Rengeteg az emeletes fatornác sok-sok virággal. Maguk a házak meg kőből vannak.
Közben Attilával újra és újra összefutottam, illetve rámköszönt Tibor, akinek élvezet volt a gyergyói tájszólását hallani Spanyolhonban.
További lejtőkön jutottam el Molinasecaba, a kis üdülőfaluba, ahol jó volt ráérősen végigsétálni a főutcán.
A szálláson ebédeltem. Akkora volt a hamburger, hogy felét félretettem vacsorára.
Most hat óra van, és mindennel elkészültem. Pihenni vágyom.
Holnap Cacabelosba igyekszem, ami csak 22 km. Közben egy nagyváros: Ponferrada, ahol meleg nadrágot és kabátot kell vennem.
Szavaim: Józanság, Remény.
Jó tudni, hogy velem lesztek!