25. nap Cacabelos - Herrerias

Negyed hét körül indultam, óracsörgés nélkül, kipihenten ébredve. Villafranca del Bierzo városa előtt Pieros és Vatuille de Arriba falvait érintve pirkadt rám. Közben hálát adtam a Jóistennek, hogy meleg ruhában indultam, mert a szokásosnál is hidegebb szél fújt, és egy idő után esni kezdett, poncsót kellett elővenni. Aztán Bierzoban a kis kakaóm után a poncsó lekerült, de a meleg ruha szinte egész nap kellett. A városka után egy patak mellett haladtam hol egyik, hol másik partján a völgyben. Közben óriáshagymát (emberi fej nagyságú) óriástököt és óriáskörtét láttam. Csak azt nem értettem, hogy az óriások hogy tudnak ilyen kis házakban lakni .
Egyik település a másikat követte. Tündéri felújított épületek és varázslatosan misztikus roskadozó viskók (melyek története és a bennük lakó hajdani embertársaim sorsa felettébb izgatta a fantáziámat) kötötték le a figyelmem.
Pereje, Trabadelo, La Portela de Valcarce, Ambasmestas, Vega de Valcarce után Ruitelánba értem, ahol tudtam, hogy van egy magyar bár. Be is tértem ebédelni. A kedves fogadtatás, a magyar társaság, a hazai ízek és persze a kedvezmény, amit a honfitársaknak biztosít a tulajdonos, a hideg időben felmelegítette a szívem. Büszke is voltam arra a minőségre, amit itt tapasztaltam, és ami az apró részletekben rejlett.
Testileg és lelkileg feltöltődve tettem meg a hátralevő 2 km-ert Herrerias beli szállásomig, s közben újra esni kezdett. Ablakomból a hegyekre látok és a patakra, akivel egész nap kergetőztem.
– Bátorságára gondoltam, ahogy elindult valahol fent a hegytetőn egy kis érként, itt már cseperedő patak, s egyszer folyamként eljut az óceánig. Erejének titka, hogy magába fogadja a többi csermelyt, folyót, mindent, ami víz, ami azonos önnön elemével.
– Így lett nekem is Erőm és Bátorságom az Úthoz és az Útelágazáshoz, ami bekövetkezik az életemben. Befogadtam az Élet nekem szóló tanításait, hallgattam a belső hangra, és engedtem a hívásnak, ahogy a gravitációnak pataktestvérem.
– Néha nem Bátornak, hanem vakmerőnek érzem magam, de hömpölygök tovább, mintha másként nem tehetnék, és mert így vagyok önmagam, s ezért vagyok boldog.
– Kaptam Erőt, s megtapasztaltam, hogy ha kérek, kapok még. S ahogy egyre közelebb kerülök az óceánhoz, egyre jobban tudom hasznosítani tapasztalataimból nyert erőforrásaimat.
– Ez még több Erőt ad, ami még Bátrabbá tesz, s amikor majd édesvíz természetem feladva belehömpölygök a végtelen sósságba, remélem pont meg lesz elégedve Erőmmel és Bátorságommal az, Aki elindított utamon.
Holnap nagy hegyet mászunk (705-ről 1330 méterre) aztán egy rövid séta után (12 km) Fonfriáig jutunk. Igyekszem napfelkeltére feljutni a 8-9 km-re fekvő O’Cebreirora, hogy csodás fotókat készítsek Nektek. Szavaim: Önazonosság, Légy hű magadhoz!