33. nap Muxia

Tökéletes rekreáció. Kis reggeli ijedelem után, hisz a Monbus társaság nem volt a helyzet magaslatán… Majdnem leszállíttatott a sofőr egy interneten szabályosan megvett jeggyel, de – már az útnak köszönhető – határozott fellépésem miatt végül elállt szándékától.
11-re meg is érkeztünk Muxiába, A szállást hamar megtaláltam, aztán indultam megnézni az óceánt. Másfél km-re volt. Nem tudtam betelni vele.
Koradélután visszajöttem a szállásra kicsit pihenni, aztán újra kimentem. Akkor ismeremtem meg Terryt (Teresa), akivel egy jót beszélgettünk. Ápolónő, és egész élete mások szolgálatáról szólt. Ahogy Joy, az első napon beszélő név volt, Teresa is az…
Öt körül visszasétáltam enni a városkába. Megkóstoltam végre a galíciai zöldséglevest. Meleg volt:)
Este nyolckor mentem ki harmadszor a világítótoronyhoz, hogy lássam a naplementét. Páratlan élmény volt. – Levegő, Óceán. A kettő együtt adta a szabadság érzését.
– Megérkeztem a végtelenbe – ahogy Ungár Ági barátnőm megfogalmazta -, és megfeledkeztem az időről, zúgott a szél és a tenger hullámai is morajlottak, de a lelkemben Csend volt. Minden kommunikációs zaj kint rekedt. Csak én voltam és kedvenc elemeim: a víz és a levegőt.
– Ez az út olyan tekintetben is közelebb vitt Istenhez, hogy a sok szépségen át, amit láttam, s amit Ő teremtett, jobban megismerhettem természetét. Az biztos, hogy Isten nagyon szereti a változatosságot: például nincs két egyforma hullám. Bámulatos kreativitás! Annyi szépséget rejtett el az apró részletekben, melyek mellett eddig naponta elsétáltam. Pedig ezekben az apró szépségekben rejlik az Élet értelme.
– Csend! Több Csend kell az életembe. Az apró szépségek Csendje!
Holnap Finisterrebe megyünk, a Világ végére.
Utolsó szavaim: Hit, Hit önmagamban, Jó utat, és egy Joker (valaki rám bízta a választást), és úgy döntöttem, utoljára hagyom, zárszóként.
Holnap is későn jelentkezem a naplemente miatt!
Jó éjt!