7. nap Logrono – Najera

A síkság jó leszállópálya a léleknek is. Nem okoz kellemetlen meglepetéseket. Hamar meg lehet bízni benne. – A Bizalom, az az attitűd, ahogy a világhoz, az emberekhez fordulunk, ami nagyon korai, az édesanyánkkal való kapcsolatunk lenyomatát őrzi. Hálás vagyok édesanyámnak, hogy van Bizalmam az élethez, az emberekhez és ehhez az úthoz . Elképzelem, ahogy egy felhő szegletén csücsülve büszkén figyeli, ahogy megyek…
Örömmel tölt el, hogy volt Bizalmam beavatni Titeket a nagy kalandomba. És mennyire megérte! Ma például be volt készítve egy hangüzenet, amit csak akkor hallgathattam meg, amikor nehéz volt. Egy csodálatos ének (Hadd menjek Istenem, mindig Feléd, fájdalmak útjain mindig Feléd…) Ez az a dal, amit a Titanicon játszott a zenekar, miközben süllyedt a hajó. Hát persze, hogy én is összekaptam magam. Köszönöm ezt a kedves ötletet!
Ma már 4.45-re állítottam az órát, így 5.15-kor indultam, hogy a hőségben ne kelljen sokat gyalogolnom. Kevés településen mentem keresztül, így alig álltam meg. A hátizsák viszont nem húzott annyira. Igaz, hogy a testsúlyod 10%-ánál több már nehéz .
Logrono külvárosában egy parkon keresztül, egy tó mellett haladva csodáltam a csillagokat és furcsa égi jelenségeket.
Kb. 12 km-re Navarrete kisvárosa következett. Ittam, ettem két szétmorzsolódott minimuffint, és mentem is tovább.
Nájeraig nem is volt több falu. Annyira szép volt a vidék, hogy több videót is tettem fel. A kokárda miatt tört magyarsággal megszólított egy hölgy, Ági, aki 2 éves volt, amikor 56-ban Ausztráliába disszidáltak vele a szülei. A 3. magyar .
Most vagyok egy hete úton. Már bízom benne, hogy végig tudom csinálni. Főleg, ha velem tartotok továbbra is!
Holnap csak 22 km az út Santo Domingo de la Calzadaba.
A szó: hazaszeretet.
Remélem tetszenek a képeim! Szép délutánt