18. nap Sahagún - Reliegos

A nap, amikor megsajnáltam a testem.

Úgy döntöttem, hogy a mai naptól a hátizsákom szállíttatni fogom. Mérlegelnem kellett. Szokás szerint a biztonságra játszom. Így nagyobb az esély, hogy a 20 feletti km-eket a közelgő hegyek között is meg tudom tenni. Reggel nehéz szívvel váltam meg hűséges társamtól. Féltem, hogy elkavarják, de Reliegosban már várt rám.
Hat előtt indultam, és az első 10 km-t – a sötét ellenére – 8-ig megtettem. Bercianos del Real Camino, mögöttem volt.
Elbuego Ranero újabb 8 km, ezért egy pár falat spanyol piskóta és az izotóniás ital fele után kiléptem. A kis hátizsákkal ment is. Nagy volt a szél. Kiizzadtan nem esett jól. A 20. km-nél ettem egy kis bagettet sajttal egy piknikezőhelyen, de annyira fáztam, hogy nem esett jól az étel. Ahogy elindultam, elkezdte sütni a hátamat a nap. Annyira kellett!
Villamarco azt jelentette, hogy megvan a 25. km. Innen már hátizsák nélkül is erős volt a 31-ig. Kezd fáradni a testem. Meg kellett hallanom a jelzést. 17 napon át tette a dolgát, nem hagyott cserben! Maradjon így még 15 napig!
Ma alig voltak az úton. El tudtam mélyedni a gondolataimban. Nem is történt különösenb esemény azon kívül, hogy újabb sovány macskák várják a zarándokokat minden faluban. Ha egyszer gazdag leszek, a spanyol macskákról meg nem feledkezem! Az úton inkább én előztem. Ez is eljött. Egyre zöldebb és dimbes-dombosabb a vidék. Bár nehézséget hoz, de szépséget is, így megéri. Ma egy albergue-ben alszom. Vegetáriánus vacsora lesz. Talán barátkozom is .
– Öröm, Mosoly. Kéz a kézben járnak. Ha Öröm tükörbe néz, Mosolyt látja. Öröm elöl megy, Mosoly követi. Öröm Mosoly nélkül nem az igazi. Mosoly Öröm nélkül üres. De vajon mi tudja Őket mozgósítani? Talán értékrend függő ez is? Örülni a mások örömének! Mosolyogni, hogy jó kedvre derítsek másokat! Örömmel és Mosollyal is lehet adakozni. Gyógyítanak és megelőznek betegséget, mert immunerősítők! Pazarolnom kell Őket!!!
Holnap nagyváros következik: León. 25 km. Időben szeretnék odaérni, hogy tudjak szétnézni. A szállásom a központban lesz, az nem akadály. Kíváncsian várom az Oroszlánvárost!
A szavaim: Leválás, Újjászületés.
Szép szombat estét Nektek! Holnap, remélem gyönyörű képekkel szolgálhatok!